Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

ADATTÁR - Bugyi Balázs: Orvosi helyleírásunk történetéhez

ben a megyei és városi főorvosok mind máig aktuális orvos-egészségügyi jelentései mintaképének tekinthetjük. A munka annyiban jelentős, mert példát nyújt hogyan lehet •— és kell — egy-egy város, megye orvos-egészségügyi helyzetképét kellő alapossággal és a további javításokat előmozdítóan megfogalmazni. Heidenreicher János Lajos személye kevéssé ismert lévén, életrajzát röviden ismertetjük. 1747-ben a sziléziai Engelsbergben született. Előbb Bécsben, majd Nagyszombatban folytatja orvosi tanulmányait. 1775-ben Nagyszombatban avatják orvosdoktorrá a mustról írott orvos-vegyészi értekezése alapján. Kezdetben Győrött folytat orvosi gyakorlatot, majd Arad megyének, később a Jász-Kun kerületnek választják tiszti főorvosává. Heidenreciher munkája a környezet-egészségügyi kérdéseket nem tárgyalja. Wolff Andrásnak tíz évvel később Nagyszebenben megjelent, Erdély, kiváltképp a nagyszebeni kerület egészségének egyes fontos akadályairól szóló könyve viszont éppen a környezetegészségügyi személetet tükrözi. Wolff András (Kereszténysziget 1741. okt. 21 — Brassó 1812. aug. 17.) nagyszebeni orvos, aki orvosi tanulmányait Bécsben és Nagyszombatban végezte. Protestánsként csak licentiatust szerezhetett, és a doktori címet azerlangeni egyetemen nyerte el. Nagyszebenben, majd felváltva a moldvai Jassy városában folytat főképpen nőgyógyászati és szülészeti irányú orvosi gyakorlatot. Nagyszebenben 1792-ben indult meg a „Siebenbürgi

sehe Quartalschrift" című folyóirat, amely első két számában a lakosságot elsősorban érintő gazdasági, termelési, közlekedési, valamint irodalmi és történeti jellegű munkákat publikált. 1793-ban kerül sor orvos-egészségügyi dolgozat megjelentetésére. Wolff András utal arra, hogy az egészség megtartásának vannak ugyan magában a szervezetben rejlő akadályai is, de emellett vannak a környezetben levő és így meg is javítható külső akadályai is. Ezek közül a legnagyobb fontosságot a víznek tulajdonítja. Minél több a vízben oldott anyag, az annál kevésbé egészséges, írja. Az esővíz jobb, mint a kutak és patakok vize, de a hegyi források vize a legjobb. A hegyekben élő emberek azért erősek, mert forrásvizet isznak, a városi lakók viszont el vannak zárva a tiszta friss víztől. Nagyszebenben a kutak vizét isszák vagy a folyó vizét fogyasztják. A kutak vize szerinte nem jó. A hegyekből lefutó folyó rövid utat tesz meg csupán, de az átfutott terület szennyes. A ciszternák nem megfelelőek. Nyáron a sűrű és zavaros vizet fogyasztók körében gyakori a kólika, a gyomorbetegség, a bőrkiütés. A rossz víz miatt, szerinte, szerencsésebb lenne sört inni, de a nagyszebeni serfőzde maga is annyira szennyes, hogy ezért a sört sokan nem merik inni, és helyette a mértéktelen borivás szokása terjedt el. Utalt Filtsch Dániel nagyszebeni evangélikus lelkész javaslatára, aki a rezinai forrást befoglalva, „onnan induló vízvezeték révén reméli Nagyszeben városát megfelelő jó vízzel elláthatni", amely javaslatot Wolff maga is szorgalmazza. A városban és környékén nagy a piszok, folytatja Wolff. Sok a város körüli mocsár és poshadó vizet tartalmaz a tó és tócsa, amelyeket mielőbb le kellene csapolni, mert a belőle áradó káros „miazmákat" csak így lehetne megszüntetni. Hasonlóképpen súlyosan egészségrontó szokásként elítéli a templomban történő temetést is, mert a holttestek bomlása a levegőt nagyon rontja. Az egészség megvédését átfogóan kell megoldani. Kifogásolja „a fiatalság túlzott elkényeztetését a társadalom és a szülői ház részéről egyaránt. A fiatalok szexuális élete rendezetlen. Gyakori körükben az onania és nem ritkák a nemi betegségek sem." Felemeli szavát a „túlzott evés, ivás, kártyázás, szórakozás, az iszákosság" ellen. Figyelmeztet arra, hogyha nem veszik igénybe az izomzatot, az elsatnyul. Wolff mind ebben, mind Moldva orvos-egészségügyét tárgyaló könyvében a „kuruzsok", az alorvosok, a bábaasszonyok tudatlanságára, felelőtlen tevékenységére panasz-