Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)
ADATTÁR - Bartók Imre: A magyar szemészet legrégibb emlékei
Everard és feleségének Erzsébetnek hasonnevű leánya két évig olyan vak volt, hogy az asztalnál még a tányért sem látta maga előtt, hanem csak tapogatta. Gyógyították többféle orvossággal. Többek között a budai plébános anyja 1276-ban többször port hintett a szemébe, s midőn mindez nem használt, a beteg mit sem akart tudni többé orvosságról. Ezután a vak leány Szent Margit koporsójához megy, ott tartózkodik egy hétig és viszszanyeri a látását. 12 Keszii Johanta fiának, Bedének leánya, Petronilla hat éves korában mind a két szemére vak volt. Születésekor nem volt világtalan, két évig jól látott, aztán vakult meg: szemfájásban veszítette el a szeme világát. Háromszor vitték el Szent Margit sírjához, és csak harmadszorra gyógyult meg Szent Jakab ünnepén. Egyik szemtanú így vallott a csodatételről: saját szememmel láttam, hogy Petronilla vak volt; Én magam mentem vele háromszor a sírhoz. Keszi Bede azt vallotta, hogy születésétől számított két éven át leánya jól látott, aztán három évig fájt a szeme és egy évig teljesen vak volt. A sírhoz •vonulás előtt semmi gyógyszert sem kapott a leánya. 13 Pál Zágrábból kétszer is volt hadjáraton a tenger melléken, és itt a sok fáradság, ébrenlét és a kapott sebek következtében megvakult, úgyhogy még a kenyeret sem látta, amit evett. Ugyancsak Szent Margit sírjánál gyógyult meg. 14 Midőn Somogyi Gergely leányának, Agnes apácának arca úgy megdagadt, hogy a jobb szeme ki sem látszott, Szent Margit hajával dörgölte a daganatot. 15 Maga a leány így adta elő a dolgot: Szent János ünnepén volt egy éve annak, hogy az arcom megdagadt, ki sem látszott a szemem. A szememmel nem is láttam, akkor Szt. Margit hajával — amit mindig magammal hordoztam — megdörgöltem arcon legfájósabb helyét e szavakat mormolva: Oh Szt. Margit, Te már sokakon segítettél, segíts rajtam is, nehogy elpusztuljon a szemem! És nemsokára meggyógyultam. A dagadás Szent János ünnepétől Szent Péter ünnepéig tartott. Az ereklyék érintése és a zarándokiások mellett nagy hatást tulajdonítottak e korban a ráolvasásoknak. A ráolvasásokban régi pogány maradványok keveredtek keresztény elemekkel. A szemhéj árpájának egyik gyógymódja pl. a következő volt: a beteg egy szem árpát vett a kezébem ezzel háromszor megkerülte a kutat, ezalatt háromszor elmondta, hogy „árpa, árpa lekaszállak, a kút fenekére doblak !" s utána köpött. A következő ráolvasás latin nyelvtudást igényelt. A szemhéj árpájának gyógymódja: a fájó részt a bal kéz ujjával körülkanyarítani a másik marokba vett árpaszemet eldobva s egyet köpve, ezen szavakat háromszor elmondani: „Nec mula parit, nec lapis lanam fert, nec huic morbo crescat caput, aut si creverit, tabescat" Mint nyelvtörténeti emlék is érdekes az a ráolvasás, amelynek szövegét Nyáry Albert fedezte fel a Bagonyi család levéltárában. A szöveg 1488-ból származik és Ipolyi Arnold szerint a módszert szemdaganatok ellen alkalmazták : „Semelche deperditur. Item tribus vicibus debet secare Juniperum cum gladio et totidem dicere haec verba: Ffenie vaglok mire arra hogy el vesém Janosrul az Semelchew." (Háromszor mondja a varázsló, midőn ugyanannyiszor vágja karddal a gyalogfenyőt.) A szövegben egyszer „semelche", másszor „semelchew" szerepel. Ipolyi „semdege"-nek olvassa és szemdög-nek, azaz szemdaganatnak magyarázza. Jakubovich Emil 16 azon megállapításra jut, hogy a ráolvasás helyes olvasása: „Fenyő váglok. Mire? Arra, hogy elvesszen Jánosrul a szemelcső". 12 Veszpr. oki. I. k. 297. 13 Veszpr. oki. I. k. 355 és 356. 14 Nápolyi legenda. Magvar Sión 1866, 430. 15 Veszpr. oki. I. k. 245. « Magyar Nyelv, 1920. 80.
