Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

TANULMÁNYOK - Rádóczy Gyula: A Magyarországon hivatalos gyógyszernormatívumok

Mivel az egyes kiadások között csupán az előbb elmondottak jelentették azt a csekély eltérést amivel azok egymástól különböztek, tehát az 1737. évi II. kiadás és ennek utánnyomásai tartalmazták a Dispensatorium Viennense összes kiadásának előiratait, mivel ebben már szerepelt a 15 újonnan felvett készítmény is, de még megtalálható benne a később elhagyott két arany tartalmú előirat is. PHARMACOPOEA AUSTRIACO-PROVINCIALIS (1774—1820) A XVIII. században a természettudományok fejlődése a gyógyszerészetre is kihatott. A gyógyszerészeinek, de főként a társtudományainak — kémiának, botanikának, orvostudományoknak — a fejlődése szükségessé tette a század második felében a Dispensatorium Viennense ekkorra már elavult és sokszor barokkosán terjengős összetételű gyógyszereinek a felülvizsgálatát, előíratainak megváltoztatását, esetleg elhagyását, valamint újabb hatékony gyógyszerek bevezetését a hivatalos gyógyászatba. A Generale Normativum Sanitates már 1770-ben utal a gyakorló orvosok számára írt utasításainak 4. §.-ában, valamint a gyógyszerészek számára írt utasításainak 2. §.-ában, egy — a közel jövőben megjelentetendő — Codes Pharmacopoeus-ra, amely végül is mint Pharmacopoea Austriaco-Provincialis látott napvilágot. Ezt eredetileg csupán a Dispensatorium Viennense mellé rendelt, afféle „másodrendű gyógyszerkönyvnek" szánták, az osztrák örökös tartományok kisebb forgalmú vidéki patikái számára. Azokban ugyanis a dispensatorium szerint hivatalos, tehát kötelezően készletben tartandó, de a helyi adottságok miatt inkurrens gyógyszerek a hosszú tárolás során tönkrementek, állandó hibaforrásul szolgálva ezzel a patikavizsgálatok esetében. Ezért a Pharmacopoea AustriacoProvincialis érvénybe lépése után a vidéki gyógyszertárakban csak az ebben szereplő keresettebb és a Dispensatorium Viennense gyógyszereinek számához képest lényegesen kevesebb anyag készletben tartása volt kötelező. A Pharmacopoea Austriaco-Provincialis I. kiadása ugyanis a Dispensatorium Viennense gyógyszerei közül 1226 készítményt elhagyott, viszont 92 előirattal gyarapította számukat, természetesen csak az összetett szereket véve figyelembe, mert amint láthattuk, a Bécsi Dispensatorium nem foglalkozott külön a simpliciákkal. így 414 compositum volt az, amely mind a Dispensatorium Viennense utolsó kiadásában, mind pedig a Pharmacopoea Austriaco-Provincialis első kiadásában egyaránt szerepelt. Meg kell jegyezni azonban, hogy a Dispensatorium Viennense elhagyott előiratai közül a Provinciális Gyógyszerkönyv későbbi kiadásai néhányat ismét felvettek a hivatalos készítményeik sorába, így a II. kiadás 1, a III. kiadás 6, alV. kiadás pedig 16 korábban elhagyott gyógyszert vett fel újból a hivatalos gyógyszerek közé. A Pharmacopoea Austriaco-Provincialis előszavából kitűnik, hogy a kis forgalmú, vidéki patikákban csak az ebben szereplő gyógyszerek készletben tartása lett a kötelező, tehát a Bécsi Dispensatorium teljes gyógyszeranyaga nem. (Itt kell megjegyezni, hogy az alapvető különbség a dispensatoriumok és a pharmacopoeák között az, hogy míg az előbbiek a koruk teljes — vagy teljesnek vélt — gyógyszeranyagát tartalmazták, és azt kötelezően készletben is tartatták, addig az utóbbiak csupán a kötelezően készletben tartandó gyógyszereket vették fel cikkelyeik sorába.) Ugyanez az előbb említett előszó viszont még azt is leszögezte, hogy bár a nagyvárosi gyógyszertárak számára továbbra is a Dispensatorium Viennense a kötelező érvényű, viszont a Provinciális Gyógyszerkönyvben megváltozott előiratok és az ott bevezetett új gyógyszerek ugyanúgy kötelező érvényűek mind a nagyvárosi, mind pedig a vidéki patikák számára. így a Pharmacopoea