Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly—Szemkeő Endre: A betegápolás szervezése a szabadságharc idején

1849 februárjában a honvédorvosok kinevezési jogát, rang és fizetési kérdéseit rendezték. A rendelet szerint: a tábori egészségügyi állomány negyedik csoportját az ún. „orvos segédek" alkották, akik emelt zsolddal, de rendfokozat nélkül kórházi betegápolókként működtek.

8 E szolgálatra a sebészhallgatókat szemelték ki. De az előlépés lehetőségének kizárása nem tette „csábítóvá" e szolgálatot, ezért a sebészhallgatók zöme inkább csapatszolgálatra jelentkezett. A betegápolás megoldása rendkívül fontos kérdéssé vált, hiszen Kossuth Lajos is számos rendellenességet tapasztalt szemleútjai során a kórházi betegápolás és ellátás területén. A szervezett betegápolás megteremtésében a magyar szabadságharc katonai egészségügye jóval megelőzte a saját korát: részben Kossuth javaslatára a társadalom öntevékeny erejét mozgósították, főleg a nők munkáját vették igénybe. A mozgalom a kórházi betegápolás alapját képezte, de realizálására már csak Debrecenben kerülhetett sor. A kötszer, a tépés és egyéb kórházi felszerelések súlyos hiányának enyhítése érdekében, 1849 februárjában született az a javaslat, hogy az országosan megalakult nőegyletek segítségét kérjék. Kossuth Lajos feleségének, az Önkéntes Nőegylet elnöknőjének felhívására lelkes asszonyok és leányok lepedőket, párnákat és tépésnek való vásznakat gyűjtöttek, leányiskolákban pedig tépések et készítettek.

9 Már előbb is sok nő bekapcsolódott különféle kórházi munkákba: biztosították a tisztaságot, vezették a konyhát, szerepet vállaltak a sérültek gondozásában. Flór nagy lehetőséget látott a nők munkájának felhasználásában, elsősorban az ápolás területén, amellyel Kossuth Lajos is egyetértett. Az egészségügyi osztályon belül Töltényi János törzsorvos, de még több honvédorvos is ellenezte a tervet.

10 Sokan joggal vagy jogtalanul kételkedtek a nők teljes értékű kórházi munkájában, viszont bevonásuk rendkívül enyhítette a súlyos helyzetet. Természetesen szolgálatuk elsősorban a mélyebb hátországi kórházakban válhatott lehetővé, míg a frontvonalak közelében továbbra is férfi betegápolókat alkalmaztak. E kettős jelleg megtartása jellemezte a továbbiakban a szabadságharc betegápolását. Klapka György, helyettes hadügyminiszter 1849. április 25-én arról adott ki rendeletet, hogy minden parancsnok — a honvédorvos munkája érdekében — „szükséges katonai segédszemélyzetet és kellő számú tartalék kocsit" biztosítson.

11 E rendelet előzménye az 1849. április 21-én kiadott A magyar hadsereg egészségügyi ügyvitelének vezérfonala c. szabályzat, amely egységbe foglalta a honvédorvosi kar szervezetét és feladatait. Ennek kiegészítő rendeletei és utasításai tisztázták a betegápolás kérdéseit is. így a kórházparancsnokok kötelesek voltak igénybe venni az önként jelentkezett asszonyok és leányok munkáját, ápolási kiképzésükről pedig a kórházba beosztott orvosok gondoskodtak.

12 A csapatoknál (Rendelet a betegápolás ügyben, 1849. május 7.) zászlóaljanként betegszállítók és legalább két szekér segítette az orvosok munkáját, míg a tábori kórházakban kórápolók és orvossegédek végezték az ápolást, akik között a hátországban az önkéntes nővérek működtek.

13 s Közlöm 1849. április 21, 85. sz. 9 OL. H 85 1849/708. 10 OL. H 85 1849/2878 H 11 Közlöm- 1849. május 11, 102. sz. 12 OL. H 75 1849/16952. Utasítás a Főorvosnak 13 Zétény i. m. 60. 8*