Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben
gyógyászok szinte kizárólag csak a tüneti kezelésre tudtak szorítkozni, továbbá csupán az „intézeten belüli" reszocializáció és rehabilitáció kereteinél maradtak meg. Lényegesnek tartották a betegek környezetükből való kiemelését és intézetben történő szeparálását, szomatikus panaszaik gyógyítását, testi roborálásukat, s ha szükségesnek mutatkozott, sedativ hatású fürdők alkalmazását. Ugyanakkor figyelmüknek téveseszméiktől való elterelése és lekötése érdekében széleskörű és intenzív munkatherápiás foglalkoztatásuk fontosságát hangsúlyozták és valósították meg. Ezenkívül — szükség esetén — a kor pharmacotherápiás lehetőségeinek megfelelő „vegyi kényszer" felhasználásától sem riadtak vissza. 4. A kor therapiás arzenálján belül az individuális psychotherápiához képest lényegesen nagyobb szerep jutott a munka-, a különféle foglalkoztatási és szociotherápiás kezdeményezéseknek, úgyszólván az összes psychiátriai intézménytípusban. Megjegyzendő azonban, hogy a szociotherápiának elsősorban csak az ún. passzív változatát gyakorolták, vagyis főleg a betegek változatos szórakoztatására törekedtek, kevésbé szorgalmazva aktív, tevőleges közreműködésüket. A betegekkel való hangsúlyozottabb egyéni foglalkozásra, individuális psychotherápiára viszonylag még leginkább a jobb orvosellátottságú magánelmegyógyintézetekben, majd később a kedélybeteg szanatóriumokban nyílt lehetőség. 5. Figyelemre méltó továbbá az is, hogy a régebbi gyógyítási kísérletek és eredmények mögött rendszerint komoly, mai értékeléssel sem lebecsülhető klinikai empíria állott, nemegyszer megfelelő élettani alappal. Sőt ezen túlmenően azt lehet mondani, hogy a Monarchia időszakának therapiás felfogásában és módszereiben sokszor időtálló — olykor egyenesen a jövőbe mutató — aetiopathogenetikai koncepciók és gyógyítási törekvések mutatkoztak meg. Ide sorolható pl. Lechner K. (1903) azon megfigyelése, hogy sok izgatottságnak elejét lehet venni és az erős nyugtalansági állapotokat azonnal meg lehet szüntetni, ha a bélcsatorna gyors kiöblítéséről gondoskodás történik, s ilymódon a bélsár izgató toxicus bomlástermékeinek a vérbe való felszívódása meggátlásra kerül. 110 Ez az észlelés és helyénvaló gyakorlat már a kataton mozgászavarok — távolabbról a schizophreniák — azon modern, főleg az olasz V. M. Buscaino által kidolgozott hypothézisét vetíti előre, mely szerint e kórformák legfontosabb aetiológiai tényezője a gyomorbéltraktus krónikus felszívódási zavarai következtében fellépő aminotoxicosis lenne! Hasonlóképpen, a hydrotherápia egyes formáiban — gondolok itt főleg a „langyos fürdőkre" — nem nehéz felfedezni a mai hibernatiós gyógymód lényegi célkitűzésének korai alkalmazását, vagy akár Oláh G. <1903) „szociális elmeorvoslás"-ában a korszerű mentalhygiénés prevenció és a psychiátriai rehabilitáció elvi csíráit. De ugyanez elmondható Lechner K. (1903) és Oláh G. (1903) azon psychiatria- és intézményszervezési terveiről is, amelyekben az egyes elmekórformák, valamint a kórlefolyásban mutatkozó különböző stádiumok differenciált milieu-ben, külön részlegekben történő kezelését szorgalmazták. Ennyiben a dualizmus korának lényegi therapiás célkitűzései jórészben ma is aktuálisak és haszonnal tanulmányozhatók, még akkor is, ha a hajdani kivitelezési módok, a korábbi módszerek napjainkban már nemegyszer részben vagy teljesen meghaladottaknak tekinthetők. 10 „Kiváló figyelemre méltó a kiürülések szabályozása. Nagyon sok izgatottságnak sikerül elejét vennünk és erős nyugtalanságokat azonnal megszüntetnünk, ha a bélcsatorna gyors kiöblítéséről gondoskodunk és vele a bélsár izgató toxinos bomlástermékeinek f ölszívódását a vérbe meggátoljuk." (Lechner K.: i. m., 108.)
