Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben

A SCHIZOPHRENIA ÉS A PARANOID KÓRFORMÁK GYÓGYÍTÁSI KÍSÉRLETEI A MONARCHIA KORABELI MAGYARORSZÁG KÜLÖNFÉLE PSYCHIÁTRIAI INTÉZMÉNYEIBEN* PJSZTORA FERENC M icrt érdekes és miért érdemes napjainkban — amidőn a modern psychiatria gyors fejlődésének több „forradalmát" is megélhettük — a múlt felé fordulni, és legalább néhány kiemelkedően fontos elmekórformával kapcsolatban a századforduló előtti és utáni években hazánkban meghonosodott psychiátriai gyógyítás elveit, valamint konkrét módszereit tanulmányozni ? A feleletet a téma beható elemzése adja meg. A gyógyítás különböző összetevőinek és számos összefüggésének gondos tanulmányozása során vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy az ilyesfajta kutatás többféle tudományos hasznot is kínál: 1. Mindenekelőtt az orvostörténet — s közelebbről a hazai psychiátriatörténet — számára képes új szempontokat és adatokat feltárni, mivel a therápia az orvostudomány szinte minden ágában kulcsfontosságú helyet foglal el. így pl. tartalmazza a kor vezető aetiopathogenetikai koncepcióit, kifejezi az alkalmazott gyógyszerek és gyógyászati eszközök révén a kor technikai fejlettségének a szintjét, közvetve jelzi a gyógyításban résztvevő személyzet létszámát és szakmai felkészültségét stb. Ezenkívül, a psychiátriai therápia történetének a tanulmányozása fényt derít arra a tényre is, hogy a Monarchia időszakára általánosan jellemző gyógyító praxis egyes összetevői más és más arányban kerültek felhasználásra az intézmények különféle típusaiban, függőleg azok rendeltetésétől és beteganyaguk szociális összetételétől.

1

'

2 Ennyiben az * A Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága Tiszántúli Tagozatának Debrecenben tartott tudományos ülésén, 1978. jún. 2-án elhangzott előadás átdolgozott és bővített formája. 1 Napjainkban a kapitalista országokra típusosnak mondható, hogy az állami és magánszektorhoz tartozó psychiátriai kórházakban lényeges különbség van az orvosok és az ellátásra szoruló betegek arányában, valamint az elmegyógyászatban szokásos therapiás eljárások alkalmazásának az arányaiban is. Az orvosok ui. elsősorban magánpraktizálnak, vagy a jobban fizető privát intézményekben igyekeznek elhelyezkedni. Pisztora F. pl. a spanyolországi psychiatria 1972-es helyzetéről szóló előadásában arról számolt be. hogy ott a magánszektorban nem ritkán 1 orvosra csak 20 beteg jut, bensőségesebb az orvosbeteg reláció, gyakoribb és intenzívebb a psychotherápia, kevesebb elektrosokkot adnak, kisebb dózisban és nagyobb változatosságban használják a tartósan adagolt psychopharmakonokat stb. — míg az állami elmegyógyintézetekben ennek a fordítottja érvényes. 2 Hasonlóképpen, a Monarchia idején hazánkban folyó elmegyógyászati tevékenység keretében a gyógyítás és az ápolás aránya, minősége és színvonala nemcsak az adott intézmény jellegétől — vagyis attól, hogy elsősorban friss eseteket felvevő és a gyógyítást, aktívan megkísérlő osztályról, avagy csupán a krónikus betegek „megőrzésére" vállalkozó tébolydáról volt e szó, s nem is csak a kor uralkodó és divatos therapiás irányzataitól, valamint közelebbről attól a körülménytől, hogy az intézmény élén álló professzor, vagy főorvos kora therapiás koncepcióiból éppen mit tett magáévá —, hanem nagymértékben attól is függött, hogy a kérdéses intézmény milyen szociális összetételű és igényű beteganyag