Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pethő Bertalan: A psychiatria mint történeti rendszer

értelmes objektív tényállások tartoznak. A megérthető és a megmagyarázható összefüggések egyfelől emez egyes, körülírt jelenségek, tények, másfelől a lelkiélet egészének megragadása között teremtenek kapcsolatot. Ily módon az elvont teóriák és mozaikszerű elemek elvont kettősségével jellemzett psychiatria élettel telik meg: pontosan megállapítható, hogy mi tartozik az egyszerű megfigyelés és leírás szintjére, mi vonatkozik a struktúrára, és mi az, ami természettudományos vagy éppen ellenkezőleg történettudományos módszer igénybevételével kapcsolja össze az egyes tényeket az összképpel és a struktúrával. Szemben a korábbi leírásos és teoretikus rendszerekkel, amiknek összefüggése laza volt vagy hiányzott, a módszertani tudat tisztázása kapcsolatos rendszerek kidolgozását tette lehetővé a psychiatria vizsgálati tárgyának tükrözése céljából [80: 431 skk.]. A viszonyítási rendszereknek ez a fejlődése az összkép és a transphaenomenális struktúra tisztázását is elősegítette. A nosológia mellett az ember alkata és a biográfia is külön metodikailag megalapozott méltatást nyer. A megérthető összefüggések a somaticus felfogás jegyében kialakult XIX. századi psychiatriától sem voltak idegennek. Moreau de Tours pl. 1855-ben még megérthetetlennek minősítette a tébolyt („le délire est et demeure toujours incompréhensible", cit. Ey 1952, 243. o.), Griesinger viszont már a psychés okokat a leggyakoribb, bár gyakran organicus folyamat közbeiktatásával ható tényezőknek tartotta az elmebaj kialakulásában (1876, 169—171.). Önálló tudományos módszerrel történő megközelítési lehetőség azonban csak Jaspers nyomán adódott a megérthető összefüggések feltárására. Ennek a törekvésnek a vezérmotívuma a beteg emberrel való foglalkozás volt, szemben a korábbi betegségre-centráltsággal. A psychiatria új vagy új fénybe állított ősproblémái ezzel az alapirányulással függenek össze. Ilyen ősproblémákként mutatkoztak a következő alternatívák: reactio vagy betegség kifejeződése; fejlődés vagy kórfolyamat; környezeti vagy genetikai okokra visszavezethető; személytelen egyedi vagy személyre visszavezethető. 4.2. A psychiátriai tünet- és betegségtan fellazítása A megérthető összefüggések kutatása és a személy bevezetése a psychiatriába az egyoldalúan megmagyarázásra beállított — bár gyakran eredménytelen — psychiátriai törekvésekre jelentkező reactióként mutatkozott. Ennek az ellenhatásnak tudható be, hogy a módszertani tisztázás a somatogenia érvényének csökkentése és a nosológia bomlasztása irányában hatott. Jellemző pl. a módszertani elvek célzatos, bár feltehetően többnyire nem tudatosan ferdítő alkalmazására, hogy egészen napjainkig gyakran idézik Jaspers megállapítását, miszerint a betegségegység nem realitás, hanem csupán a kutatást vezérlő eszme, sőt mondhatni, ennek kutatói csupán fantomot kergetnek — anélkül, hogy Jaspers fenti megállapítását követő mondatait is idéznék: „Egyáltalán nincs alapvető testi-lelki-szellemi alkat — csak típusokról és partikuláris tényezőkről hallani ; egyetlen megragadott alkat sem az Egész, hanem csak egy mozzanat. Egyáltalán nincs biográfia —- mindig csak a tények véletlen gyűjteménye van.. . az élet végső soron események aggregátuma, nem a fejlődés Egésze" (1959, 467.). Jaspersnek ezek a megállapításai nem a nosológiát devalválják a biográfiai irányzat vagy akármelyik másik psychiátriai irányzat javára, hanem minden megközelítés relativizálását jelentik az Ember — a psychiatriában a Beteg Ember — egészéhez, mint a kutatást vezérlő eszméhez képest. Ebből az alapállásból az anthropocentrikus megközelítés követelménye adódik, mint minden partikuláris megközelítést magában megszüntető irányvonal. Csupán a történelmi konstellációnak a következménye, hogy