Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Theopold, Wilhelm: Votivmalerei und Medizin (Tüskés Gábor)

Theopold. Wilhelm: Votivmalerei und Medizin. München, Verlag Karl Thiemig, 1978. 172 1., 81 színes, 103 fekete-fehér ill. Búcsújáró templomok falairól gyakran különös, régies technikával készült képek tekintenek ránk. Fatáblára, ritkábban vászonra, üvegre festették őket. A 14—15. század óta Európa-szerte szokás volt, hogy bajból, betegségből megszabadulván az „égi hatalmak" iránti hálából fogadalmat tettek, s a fogadalmat kiváltó eseményt maradandó módon, ún. votívképeken örökítették meg. A képek ma ismert formái olasz és német nyelvterületen alakultak ki bizánci, görög minták alapján. A kezdetben családok, faluközösségek, kolostorok fogadalmaihoz kapcsolódó képeken rendszerint három elem figyelhető meg. Szerepel rajtuk egyrészt a fogadalmat tevő, másrészt a segítségül hívott szent a szokásos ikonográfiája szerint, s végül a képek valamilyen módon mindig utalnak a fogadalom, a képalapítás indítékára. A három képzóna nem különül el mereven egymástól; a fogadalmat kiváltó okot realisztikusan vagy szimbolikusan tömörítve ábrázolják. Ezt az „ex voto" felirat és néha hosszabb írott szöveg egészíti ki. A képen ábrázolt jelenet és a szent közötti kapcsolatot a szent legendájából ismert, az adott helyzettel összefüggő motívum teremti meg. A szentek mellett legtöbbször Mária, söt maga Krisztus szerepel „medicus coelestis"-ként. A votívképek régóta kedvelt tárgyai a néprajzkutatásnak. Új szempontból közelíti meg a témát könyvében Wilhelm Theopold, aki most az orvostörténet számára fedezte fel ezeket a képeket. A szerző — a Frankfurt-Höchst-i városi kórház gyermekklinikájának igazgatója, a marburgi és a frankfurti egyetem professzora —• elsősorban a német nyelvterület kegytemplomaiban és múzeumaiban őrzött legszebb votívképeket fényképezte le és rendezte el úgy, hogy imponáló gazdagságuk akár egy orvostörténeti kézikönyv illusztrációs anyagát is adhatná. Theopold a képek elemzésével nyert adatait korabeli orvosi szakkönyvek leírásaival egészíti ki. Az ábrázolások a mai szemnek jól felismerhetően körvonalazzák a fogadalmat kiváltó betegségeket, melyekről az akkori orvostudomány — s különösen a jóval alacsonyabb szinten álló népi gyógyászat — épp csak sejthetett valamit. A képeken a betegségektől, szerencsétlenségektől kísért emberi élet követhető végig a születéstől a halálig. Gyakori témák a szülés körüli események, a betegápolás körülményei, a háborúból való szerencsés megmenekülés, a kínzások, a küzdelem a természeti erőkkel; s az olyan elterjedt betegségek, mint a némaság, a vízkór, a húgykő, az anyarozsmérgezés (a nép nyelvén Szent Antal tüze), a köszvény, a fogfájás, a különféle mellbetegségek, a tüdölob, az orrvérzés és a szem bajai. Jelentős helyet foglalnak el a képeken a megszállottság, az epilepszia, a járványos betegségek és a különféle operációk ábrázolásai. Nem minden esetben dönthető el azonban egyértelműen, hogy milyen betegségben szenvedett a fogadalmat tevő. így például a sebes alsó lábszárak, a szemek és a légcsövek diagnózist jelentő együttes ábrázolásánál tbc-re és syphilisre egyaránt gondolhatunk. Minden betegségnek megvolt a „saját" patrónusa. A megszállottakhoz például — mivel gyakran lánccal fékezték meg őket — a mágikus erejével a vasat is megoldó Szent Lénárdot hívták segítségül. A fogfájdalmaknál Szent Apollóniához, az orrvérzésnél Szent Notburgához, a szembántalmaknál Szent Luciához, a néma gyermekeknél a nyelv megoldásáért Nepomuki Szent Jánoshoz fohászkodtak. Súlyosabb, elterjedtebb betegségeknél egyszerre több patrónust is megidéztek. Az alkalmazott gyógymódok között egyaránt találunk orvosi szempontból ma is helytálló eljárásokat és mágikus cselekményeket. A megszállottságot például az evangéliumoknak a beteghez