Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Funkenstein, D. H.: Medical Students, Medical Schools and Society during Five Eras: Factors Affecting the Career Choices of Physicians 1958—1976 (Bánóczy Erika) - Goerke, H.: Fünfundsiebzig Jahre Deutsche Röntgengeseilschaft (Birtalan Győző)

Conrad Röntgen korszakalkotó felfedezéséről a német orvosok 1896. január elején szereztek tudomást. Még abban az évben a Charité sebészeti klinikáján beállították az első rtg.-berendezést. Létrejött az első privát orvosi rtg.-laboratórium (Max LevyDorn), 1897-ben megalapították a rtg.-sugárzással foglalkozó tudományos intézetet. A berlini Röntgen-Egyesület alapítása főleg Max Immelmann kezdeményezésére történt, aki az Orthopediai és Pneumotherapiás Intézet vezetője volt, és elsőként vált az új diszciplína kiemelkedő szakemberévé. Ez az egyesület szervezte azután 1905 áprilisában az első német rtg.-kongresszust. Ezzel párhuzamosan e tárgykörből nagyszabású kiállítást rendeztek, ahol többek között feltűnt az első magyar radiológus, Alexander Béla is. O akkor még késmárki városi orvosként folytatta értékes vizsgálatait. Közel 400 felvételt hozott a kongresszusra, melyek főleg a csontosodás mechanizmusát demonstrálták. Az első kongresszus ünnepélyes külsőségek között nyílt meg. Összesen 71 előadás hangzott el, zömmel a sebészeti diagnosztika tárgyköréből. Az esemény nagy lendületet adott a szakmai fejlődésnek. A Társaságnak 1905 őszén 184 tagja volt, 3 évvel később 425, 1914-ben 787. A külföldiek ebből kb. egyharmad arányt képviseltek. Az ezután évenként tartott kongresszusok anyaga fejlődést tükröz. Eleinte sokat foglalkoztak a sugárártalmak kérdéseivel, a rtg.-specialitás igazságügyi, etikai, képzési és gyakorlati problémáival. A technikai fejlődés mindinkább lehetővé tette a rtg.-vizsgálatok belgyógyászati alkalmazását, elsősorban a tüdőelváltozások megítélését. Az 1910-es évek elején jelentkezik Gustav Bergmann a gyomor és béltraktusra vonatkozó újszerű funkcionális vizsgálataival. Lichtenberg 1909-ben ismerteti első urológiai rtg.-vizsgálatait, melyeket kontrasztanyaggal végzett. Növekvő érdeklődés kísérte a sugártherapia fejlődését, halmozódtak a sugárbiológiai ismeretek. 1920-ban, a 11. kongresszuson még a háborús viszonyok hatása tükröződött. 1921-ben azonban már 61 előadást jelentettek be. Ekkor követelte Holzknecht a röntgenológiai egyetemi oktatását önálló tárgykörként. A szükséges szakmai színvonal érdekében felvetődött az önálló röntgenklinikai intézet és tanszék létesítésének ügye is, melyet az ezt követő üléseken is többször megvitattak. A különböző klinikai diszciplínák képviselői általában ragaszkodtak az intézetükben működő speciális rtg.osztályok vezetéséhez. Legfeljebb a sugártherapia bizonyos önállósodása tekintetében tettek engedményt. Az önálló rtg. intézetek a 20-as évek közepére több helyen megalakultak. A harmincas években indultak meg a tbc.-s mellkas-rtg. szűrővizsgálatok. 1923ban Sauerbruch a müncheni kongresszuson a mellkassebészet röntgenológiáját kezdeményezi. 1922-ben Bergmann az operált gyomor radiológiai utánvizsgálatát ajánlja, megállapítva a jejunalis ulcus feltűnő gyakoriságát. 1924-ben tisztázták a gastroscopos és a gyomor-rtg.-vizsgálatok viszonyát. 1923-ban kidolgozzák az epehólyag rtg.-diagnosztikáját. A már 1911-ben először végzett irrigoscopiás vizsgálatról — újabb tapasztalatok alapján — 1924-ben adtak elő. Lichtenberg 1930-ban már 600 i. v. pyelographiáról összegezte tapasztalatait. A 20-as évek végén próbálkoztak az első érkontrasztanyag rtg.-diagnosztikával. A sugártherapia különösen méhdaganatok (cervix, portio) gyógyászatában fejlődött ebben az időszakban. Jelentős haladás mutatkozott a pontos dozimetriás mérések technikájában és a sugárvédelmi megoldásokban. A második világháborút követő évtizedek fejlődését a sokszorosan megnöveke-