Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Farkas Judit—Pisztora Ferenc—Martos Gizella: Történeti szocio-kulturpsychiátriai vizsgálatok egy zárt faluközösségre, a mezőkövesdi matyó populációra vonatkozóan 1895 és 1945 között
indokolatlanul kiterjesztve használták; ismét máskor azonos vagy hasonló tüneteket produkáló, de nozológiailag különböző kórformákat tévesztettek össze. Mindenesetre mi utólag nagy vonalakban a következő diagnosztikai kategóriákat láttuk érdemesnek elkülöníteni: A Schizophrenia— idesorolva a „Téboly", „Dementia praecox" s a hosszas ápolás és az ismétlődő felvételek esetében az „Amentia," „Zavarodottság" diagnózissal jelölt betegeket; 2. Maniaco-depresszív psychosis; 3. Alkoholos elmebántalmak ; 4. Paralysis progressiva ; 5. Oligophreniák ; 6. Senilis elmebántalmak ; 7. Egyéb, eddigiekhez nem sorolható, így pl. epilepsias, hysterias stb. kórképek. Mármost a 135, mezőkövesdi születésű és lakóhelyű beteg diagnózis szerinti megoszlása a következő volt: az ápoltaknak mintegy a fele, azaz 61 beteg szenvedett valamely schizophren formakörbe tartozó megbetegedésben. Egytizedük, vagyis 13 beteg maniaco-depressiv psychosisban, ugyancsak egytizedük alkoholos elmebántalomban, 22-en szenvedtek paralysis progressivában és 11 beteg egyéb elmebetegségben. Ami meglepő: a 135 beteg körül mindössze 9-et ápoltak oligophrenia miatt és 6-ot senilis elmebántalom miatt. 5. Ismervén a mezőkövesdi matyók házasodási szokásait és endogámiáját, ennek alapján azt várnánk, hogy a psychiátriai morbiditási mutatókban az endogén psychosisok, valamint az oligophreniák jelentkeznek magas arányszámmal. A kórházba került elmebetegek adatait vizsgálva egyrészről az állapítható meg, hogy az ápoltaknak csakugyan jelentős hányada szenvedett a schizophrenia körébe tartozó elmebetegségben, oligophrent viszont csak igen kis számban szállítottak be kórházba. Utóbbi tény magyarázata valószínűleg az alábbiakban keresendő: a mezőkövesdi matyó úgynevezett „nagycsaládok" feltehetően toleránsabbak voltak, s az otthon-tartózkodó családtagok szívesebben felügyeltek a gyengeelméjű, ill. az időskori elmebántalmakban szenvedő rokonokra, mintsem, hogy azokat kórházba szállítsák. Feltehetően az oligophreneket hasznosan tudták foglalkoztatni a házkörüli munkákban, esetleg fel tudták használni őket a gazdaságban. így a gyengeelméjű és a senilis betegek többsége valószínűleg soha nem is került kórházba. Hasonló — feltehetően az egész hajdani parasztságra érvényes — tapasztalatról számolt be Szóródy I., a Gyulai Állami Elmekórház 1924 és 1928 közötti betegforgalmát elemezve. Megállapítja, hogy 5 év alatt a senilis elmezavarok előfordulási százaléka teljesen jelentéktelennek mondható. „Ennek okát abban lelném — írja —, hogy az alföldi földműves lakosság elöregedett hozzátartozóit nagyobb kegyelettel és türelemmel ápolja, s csak a legvégső szükségben hozza kórházba..." Másrészről a nagyobb számú schizophrenia-szerű megbetegedés magyarázatául szolgálhat az a körülmény is, hogy a mezőkövesdi matyóknak mintegy fele az esztendő nagy részét ún. summásként otthonától távol töltötte, s ez az állandó migráció provokatív faktorként szerepelhetett különböző reaktív, schizophorm psychozisok kialakulásában, mely eseteknek a schizophreniától való differenciálása nem történt meg. Kisebb számban ugyancsak provokatív tényezőként szerepelhetett az Amerikába való ki- és visszavándorlás is, mely a század első évtizedeiben feltűnő méreteket öltött. (Évi több száz útlevelet adtak ki mezőkövesdieknek.) Természetesen az endogámia ún. psychotikus családok kialakulását is elősegítette, mint ez az ismétlődő családnevekből, s a ma élő betegek családfa-vizsgálataiból is megállapítható. Ezekben a családokban azután természetszerűleg szociopatogenetikai tényezők is érvényre juthattak, s a schizophren vagy a schizophorm megbetegedések számát növelhették.
