Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Avicenna Kánonja és az európai orvostudomány

emellett a Kánon száraz böjti étrendet írtak elő, gyógyszerként pedig citromot, terjákot, mirrhát, aloét, sáfrányt javasolt. Hasonlóan gyógyították a himlőt is. A himlőhegek eltüntetésére a tojásfehérje, az árpakása, a keményítőoldat, a keserűmandula lokális alkalmazását ajánlotta a szerző. Felhívja a figyelmet a himlő szervi szövődményeire is. Avicenna jól ismerte az átmeneti „,ephemer" lázakat is, melyeket napjainkban a nem organikus eredetűek között tartanak számon. Okaik között felsorolja: a túlságos izgalmakat, a szomorúságot, a virrasztást, a félelmet, a fájdalmat, az éhséget, a külső hőváltozásokat. Ezek a lázak nagyrészt maguktól is elmúlnak, csak tüneti jellegű kezelést igényelnek. Az a körülmény, hogy a lázas betegségek többnyire bőrjelenségekkel járnak együtt, lehet a magyarázata annak, hogy Avicenna valamennyi a kültakarón mutatkozó kóros elváltozást ebben a nosologiai körben tárgyal. Ide kerültek ezáltal a bőrgyógyászati betegségek ugyanúgy, mint a külső sérülések, a gennyes folyamatok, a vérzések, sőt a törések és a ficamok is. A bőrbajok kóroktanában is a humoralpathologiai magyarázatrendszer uralkodik. A rühességnek van száraz és nedves variánsa, a tetvesség is a romlott anyagokból keletkezik. A krónikus, a rosszul, vagy egyáltalán nem gyógyuló folyamatokat Avicenna a hideg és nedves minőségű komplexiók csoportjába sorolja. A rákbetegség bőrképleteit besűrüsödött kólikás anyagnak minősíti. Az utóbbiak műtéti kezeléséről szólva, figyelmeztet, hogy az egyszerű kimetszés ilyen esetben kevés, sőt a felületes kauterezéssel is csak ártani lehet. A daganat eltávolítása mélyen kell történjék. Az utólagos terjedés meggátlására — helyileg applikálva — ásványi anyagokat: ólomvizes oldatot, vagy ecetes szirupot javasol. A Kánon sebészeti instrukciói között igen sok hasznosat találhatunk. Mindenekelőtt feltűnő a tudatos és következetes aseptikus szemlélet. A szerző szerint a legnagyobb gonddal kell ügyelni sebészeti beavatkozások esetén az infectio megelőzésére, mert csak ennek távoltartásával lehetséges a seb kezelése. Az odajutott szennyes anyagokat mihamarabb el kell távolítani. A tisztátalan sebszéleket ki kell metszeni. Az ilyen sebeket csak a fertőzés elmúltával szabad összevarrni. A szennyezett sebek szűk nyílását ki kell tágítani, szükség szerint drénezést is javasol. A gyakori kötésváltás híve (akár két-háromszor napjában). Megtiltja, hogy a fertőzött területet érintett szikével más ép területeken operáljanak. A sebkezelés célja, a seb kiszárítása. Tiszta sebek esetében ez többnyire spontán bekövetkezik. A fertőzöttekre korrodáló anyagokat, vasoxidot, rézszulfátot, arzénvegyületet, meszet, végső esetben pedig kauterizációt ír elő. Enyhébb esetekben a liszt és a mirtuslevél pora is megfelelhet. A vérzéscsillapítás egyik alapelve a revulsio („conversio ad partem aliam cum attractione ad contrarium" Liber IV. 353.). Tehát a vérzés helyétől távoli vérelvonásra törekedtek ilyenkor. Ez az araboknál vált általános gyakorlattá (májköpülyözés, provokatív orrvéreztetés). Ezen kívül célszerűnek tartották a vérmozgás csökkentését (nyugtatókkal). A vérzés helyén ligaturât, kauterisatiót, fagyasztást alkalmaztak. Az égési sérülések ellátására két szempont volt irányadó: 1. A hólyagképződés elkerülése hidegítő anyagokkal (rózsaolaj, szántál, ólomkarbonát, tej, tojássárgája) 2. Az ezt követő rektifikálás (olaj, viasz, mészvíz, fenyőgyanta, velő, kámfor stb.).