Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Lambrecht Miklós: Virchow és Pertik

meg önálló füzetként „Orvostudományi irányok" címen. E művet Waldeyernek, mint volt mesterének ajánlotta, de egy Virchow-idézettel kezdte, amely szerint: „A tudomány folyton áramlik és csak a hitnek van meg az a joga, hogy merev legyen és változatlan". Pertik hangsúlyozta, hogy „az emberi haladás nem pusztán az ismeretek mennyiségétől, hanem legtöbbszőr a gondolkodás irányától és módjától is függ." Majd áttekinti a 18—19. század főbb orvosi elméleti irányait a már az ókorban megalapozott symptomatologiai medicinától Rokitanskyig. Ezzel már el is jut Virchow fellépéséig, aki 25 évesen írt kritikájában elismeri Rokitansky morfológiai leírásainak értékét, de nyersen megcáfolta krasis-elméletét, és jelét adta a pathologiai gondolkodás megújulása szükségességének. Ehhez ismertette Virchow elődeit, akik az anatómiai gondolkodás úttörőiként keresték és próbálták megjelölni a betegségek székhelyét, a „sedes morbi"-t. Itt Pertik néhány tömör mondatban összefoglalta a pathomorfologia fejlődését, amely rövidített formában, de rá való hivatkozás nélkül azóta is gyakran felbukkan szakirodalmunkban (pl. néhai Haranghy László: Általános kórbonctan. 1959. tört. áttekintés 19. 1.). Eszerint a betegségek lokalizációja következőképpen finomodott: „Eleinte a testtájékokra szorult: Morgagni regionismusa; a párisi iskola már a testtájékokon belül. .. a szervekbe helyezte. Ez a .. .Laénnec-Dupuytrenféle francia organicismus. Bichat, az általános bonctan megteremtője, aki az életet az ő 21-féle szövetrendszerének szöveteibe decentralizálta, a betegségeket is azokba lokalizálta; és végre Virchow, aki az élet decentralizálását a végletekig vitte és a Bichat-féle szövetek életét is sejttevékenység eredményének deklarálta, a „sedes morbi"-t a sejtekbe lokalizálta." Továbbiakban Virchow cellularis princípiumát taglalta a belőle kinőtt sejtkórtannal (Cellularpathologie) együtt. Ehhez tudni kell, hogy Virchow Johannes Müller iskolájában nevelkedett, és ott megismerte Schleiden és Schwann sejttanát, amelyet rövidesen alkalmazott az általa megreformált kórtani gondokodásban, és közben kimondta biológiai alapelvét, az általános jelentőségű „omnis cellula e cellula" sokat idézett tételét. Pertik összefoglalta az „anatómiai godolat fényoldalait", amely szerint érdeme a 19. század eleji spekulatív irányzat megdöntése, a betegségek lokalizációja, az experimentum bevitele a kórtanba, Virchow physiologiai felfogása, amely szerint a betegség megváltozott körülmények közti életmegnyilvánulásnak tekintendő; további érdeme — nem kizárólag Virchow-nak tulajdonítva — a klinikum és kórbonctan elválaszthatatlan összetartozásának tudata, pl. Laennec és Corvisart, Rokitansky és Skoda együttműködése (amit ma kliniko-pathologiának hívunk). Végül: a pathologia az új problémák örök forrásának bizonyult. Ezután rátér a kritikai elemzésre, mondván: „a bonctani pathologia.. .egyoldalúságától, fogyatkozástól és hibáktól sem mentes." Túlhajtotta a localisatio tanát és ezzel az orvostani egység szétforgácsolódott. „Maguk a főszakmák : pathologia, belgyógytan, sebészet stb. alig vettek egymásról tudomást". Korunk dezintegrálódási tendenciája, a túlszakosodás tehát ilyen messze (a századfordulóba) nyúló gyökerekből nőtt volna ki. Pertik azonban itt mégis önmagának mondott ellent, hiszen előbb, az anatómia „fényo!dalai"-t jellemezve kiemelte, hogy éppen ez hozta létre a klinikum és pathologia egységét. Az anatómiai epochában hiányolta az aetiologiai kutatást, bár a kísérletek jelentőségéről szólva utalt Virchow emboliára vonatkozó, klasszikus értékű kutatásaira. Hibának számít, hogy a histologiai analysis annak idején elhatárolta egymástól a lupus, tbc és gyöngykór morfológiai formáit, és csak R. Koch felfedezése teremtette meg ezek nosologiai egységét.