Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)
TANULMÁNYOK - Huszár György: Az önéletrajzok mint fogorvostörténelmünk forrásai
„Egy fiatal asszonnyal, több fogának kihúzása előtt, bőséges whisky adagot itattam. Az asszony az italfogyasztás után hisztérikus rohamot kapott és néhány napig jóformán őrült volt, de azután rendbe jött." ROZMUSZ JÓZSEF PÉTER (1863—1948) Rozmusz József Péter irgalmasrendi szerzetes, vizsgázott fogász volt. Vizsgázott fogászaink nem voltak orvosok, tehát szigorúan véve nem értékelhetők a fogorvostörténelmen belül, de a magyar fogászati egészségügy történetében szerepük mindenképpen említésre méltó. Az 1911-ben kiadott belügyminiszteri rendelet sikeres vizsgához kötve, a fogorvoslás körébe eső, meghatározott műveletekre jogosított közel 450 fogtechnikus-mestert, akik egy idő múlva az államilag vizsgázott fogász címet használták. Ezek között volt Rozmusz, fogtechnikus iparigazolvánnyal rendelkező, irgalmasrendi szerzetes. Rozmusz két évvel halála előtt kérésemre részint leírta, részint tollbamondta visszaemlékezéseit, amelyeket megőriztem. 1882-ben lépett az Irgalmas rendbe, amelynek kórházaiban a járóbeteg rendeléseken szerzetesek akkortájt fogat is húztak. Az Irgalmas rend sokfelé tartott fenn kórházakat és rendeléseket. Rozmuszt gyakran helyezték át egyik városból a másikba, így működött Pozsonyban, Egerben, Zágrábban, Pápán, Szepesváralján, Temesvárott, Nagyváradon és végül Budapesten. Több városban, ott-tartózkodása idején nem volt még letelepedett fogorvos, és visszaemlékezése szerint ő kezelte a fogbetegeket. Rozmusz volt az első irgalmas, aki fogászati kezelést is végzett, fogpótlást is készített. Ismereteit — mint leírja — önképző módon szakkönyvekből, folyóiratokból, fogtechnikusoktól, Amerikában élő fogorvos öccsétől szerezte. 1892-ig kézi, majd lábhajtós fúrógépet használt. A húszas években alsó nagyőrlők kihúzására jól használható fogót szerkesztett [4]. Érdekes részlete visszaemlékezéseinek, amelyben leírja, hogy miként végezték a foghúzást közel egy évszázad előtt a pozsonyi irgalmasok: „A pozsonyi Irgalmas kórházban 1883-ban az ambulantórium közepén egy spanyolfal volt elhelyezve, mely mögött egy samedli nagyságú erős karosszék volt. A foghúzás úgy történt, hogy az operatőr a beteg mögött mélyen lehajolva, a fájó fogat a szájából kiemelte. A fal mellett öblögető szekrény poharakkal, kancsókkal felszerelve. A fizetőképes páciensek krajcárral honorálták munkánkat. Nagyobbrészt 4 krajcár volt divatban, de akadt hatos is." Az extrakciókat foghúzókulccsal végezték, a műszerek fertőtlenítése karbolos vízben történt. A foghúzókulcsnak „azt a részét, amely a foghússal érintkezett, mint támpontot, tiszta vászoncsíkkal vettük körül párnaszerüen, hogy a foghúst a zúzódástól megkíméljük. A foghúzókulcs kampóját lehetett jobbra, vagy balra fordítani". — „Foghúzáson kívül egyéb kezelés nem volt. Vérzés esetén liquor ferri sesquichlorátot alkalmaztunk." Az irgalmasoknál használatos foghúzó székekről* is ír: „Az alacsony széken való húzásnak nem voltam híve, ezért ahol megfordultam, igyekeztem valami nagyobb karosszéket szerezni, melyre fejtámlát csináltattam és azon dolgoztam. Jó szolgálatot tettek a borbélyszékek is, melyeket kipárnáztattam piros bársonnyal, a faanyagot pedig fehér lakkfestékkel festettem be." * A budai Irgalmas rend kórházában használt foghúzó szék a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tulajdonába került.
