Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Strandberg, H.: Folk medicine in Finland. Kristiinankaupunki, 1977. (Sergő Erzsébet) - Tutzke, D. (Red.): Zur Entwicklung der Sozialhygiene im 19. und 20. Jahrhundert (Rákóczi Katalin)

század közepéig nyúlnak vissza, kiteljesedését pedig napjainkban érte el. Az orvostörténészek és klinikai orvosok az iparilag fejlett Németország és az elmaradott Oroszország viszonyait elemezve keresték a fejlődés jellemző vonásait, a hasonlóságokat, különbségeket, és bírálták a mai polgári társadalom társadalomegészségtanát. A szerzők egyetértenek abban, hogy a múlt század második felében, a klasszikus kapitalizmusból a monopolkapitalizmusba való átmenet időszakában alakult ki a társadalomegészségtan. Alapvető feltétele, hogy a munkásosztály forradalmi tapasztalatokkal rendelkezzen, a polgárság gazdasági és politikai érdekei igényeljék az egészségügy fejlesztését, az orvostudomány pedig elérje azt a fejlettségi szintet, amely a szakterületek és munkafolyamatok specializálódásában nyilvánul meg. A polgári társadalom — mind Németországban, mind Oroszországban — a reformizmus és biológizmus jegyében kívánta megoldani a társadalmi ellentéteket. A szélsőséges fajelmélet ezen a szakterületen is érvényesítette káros hatását. A mai nyugati társadalmakban a társadalomegészségtan jogállása és tényleges szerepe az orvostudomány és államérdek szoros összefonódását tükrözi és a reakciós tendenciák továbbélését jelenti. Alapvető változás 1917-ben következett be Oroszországban. Ott hangzott el először programszerű megfogalmazásban, hogy a társadalomegészségtan elsődleges feladata profilaktikus tevékenysége mellett a betegségeknek társadalomszinten való gyógyítása, a gyógyszerellátás és mindazon intézmények megszervezése, amelyek ezt a feladatot előmozdíthatják. Az első társadalomegészségtan tanszékek 1922—23-ban alakultak Szovjet-Oroszországban. Ezek az intézmények és a felhalmozódott tapasztalatok jó alapot szolgáltattak az NDK-nak a háború utáni egészségügyi hálózat kiépítéséhez és az elméleti kategóriáknak a fasiszta ideológiától való megtisztításához. Hasznos felismerések születtek a járványtannal, a tömeges lelkibetegségeket vizsgáló társadalompatológiával, az endemiológiával, bakteriológiával való összehasonlításból, amelynek során sikerült az egyes szakterületeket pontosan elhatárolni, s ugyanakkor a hasonló gondokra is felhívta a figyelmet. Az érintkező szakterületek eredményeit a társadalomegészségtannak is figyelembe kell vennie. Lengyel szerzők elemzik a fasiszta egészségügyi szervezetek működését Lengyelországban. Megrázó erővel ismertetik azokat az intézkedéseket, amelyek a lengyel gettók lakóinak kiirtásához, a lengyel gyermekek „germanizálódásához" vezettek, valamint azokat a likvidáló eljárásokat, amelyeket a beteg vagy betegnek mondott tömegeken végrehajtottak. A tanulmánykötet második része a klinikai diszciplínák és a társadalomegészségtan viszonyát tárgyalja. Ernst von Leyden nevéhez fűződik annak az új irányzatnak a térhódítása, amely a terápiát kiterjesztette a beteg környezetére is. Eredménye, hogy járványtani vizsgálati módszereket is alkalmaztak, és társadalomegészségtani gondolkozásmódot honosítottak meg a német klinikákon. Figyelmet érdemelnek a társadalomelmekórtanról írott tanulmányok. Németországban a társadalmi körülmények és az azok alapájul szolgáló ideológiák lehetetlenné tették 1945 előtt e tudományág kifejlődését. A beteg társadalmi helyzetének megváltozása, a gondolkozásban végbement alapvető változás kellett ahhoz, hogy e betegek kezelése eredményes lehessen. Nyugaton e tudományág erősen differenciálódott. Az NSzK-ban a jobboldali reformokra épülő irányzatok mellett a marxista—leninista elmélethez való közeledés is megfigyelhető alternatívaképpen. Ez utóbbi antiimperia-