Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Putscher, M.: Die fünf Sinne. Beiträge zu einer medizinischen Psychologie (Kapronczay Katalin)
szorultak, a külső hatások kommunikációs szerepe nem vesztett jelentőségéből. Ennek kapcsán részletesen kitér a szerző az arcjáték és a taglejtés kifejező erejére. Berndt Tillmann „Gehör -— Stimme — Sprache" c. tanulmánya a hangadás-hangérzékelés, valamint a beszédkészség kialakulásának bonyolult láncolatát írja le szemléletesen. A képzőművészet is számtalan lehetőséget rejt magában, a környezet képi megjelenítésével teljesebb világkép kialakulását segíti elő. A mikrokozmosz és a makrokozmosz közötti határ és különbségek kérdése az ókorban és a középkorban sokakat foglalkoztatott, ugyancsak népszerű téma volt az elemek és az emberi szervezet élettani működése közötti kapcsolat feltételezése (asztrológiai hatások stb.). Hosszú ideig tartotta magát az a nézet, hogy az öt érzékszerv nem egyenrangú szerepet játszik a világ megismerésében, így pl. az arab kultúrákban és a középkori Európában a szemet tartották a legfontosabb érzékszervnek. Mindezeket a kérdéseket Marielene Putscher „Sehen— Bild— Erinnerung" c. tanulmánya tárja fel. Ugyancsak a látás élettanával foglalkozik, annak bonyolultabb oldalait tárja az olvasó elé Werner Sickel „Das Gesicht: Fragestellung der Physiologie der Sinnesleistungen" c. fejezetben (a dimenziók, a pont- és mozaikkép érzékelése, a színárnyalatok megkülönböztetése stb.). Az érzékszervi megismerés valamennyi formája erős emocionális hatást vált ki az emberből. Azáltal, hogy ez kellemes vagy kellemetlen számunkra, a világkép tökéletesedését teszi lehetővé. (Helga de la Motte — Christa Nauck-Börner „Hören— Riechen — Schmecken: Sinne und Emotionen".) Az embert legkorábban — már a magzati élet során — hanghatások érik, a terhesség 5—6. hónapjától kezdve hallja az anya szívhangját. Ha a hanghatásokat állítjuk a vizsgálódások középpontjába, az összefüggések egész sorára derül fény: mely hangszínek, hangerősség kellemes, bírható, elviselhetetlen stb., mi a konszonancia, disszonancia, hangrokonság, az abszolút zenei hallás. Szó esik a zene élettani és gyógyászati szerepéről is. Az alaklélektan az 1920-as évek jelentős pszichológiai irányzata volt, a pszichikum új determinációs kapcsolatainak felfedezéséből keletkezett. Az asszociációs elmélettel szemben azt hangsúlyozta, hogy a lelki jelenségek belső struktúrával rendelkező dinamikus egységet alkotnak, a részek kölcsönösen hatnak egymásra és az egészre, az egész határozza meg az alkotórészek helyét, szerepét. Az elmélet megalapítói (Max Wertheimer, Wolfgang Köhler, Kurt Koffka) elsősorban érzékeléslélektani kísérleteikkel tűntek ki. Az alaklélektan hívei valamennyi törvényüket a vizuális formák észlelésének fenomenalista elemzéséből vezették le. Az alaklélektan legfontosabb elemeit és a művészetben való megjelenését tárja fel Dieter Doering „Wahrnehmung und Gestalt: Die Sinne in der Gestaltpsychologie" c. tanulmánya. Martin Dambach az állatok létfenntartásához, életkörülményeikhez alkalmazkodó érzékszerveiről ír „Die Sinne der Tiere" c. dolgozatában. Marielene Putscher és Udo Woelki a „Wahrnehmen lernen? Beiträge aus der Entwicklungspsychologie" c. fejezetben a fejlődéslélektan kérdéseit dolgozták fel. A 18. sz. közepe táján dőlt meg az a nézet, hogy a gyermek „kicsi felnőtt". Felfedezték, hogy a gyermek minden vonatkozásban hosszú fejlődésen megy keresztül, míg a felnőttkort eléri. Bármennyire velünk született képességek a látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, mégis a gyakorlat alapján tanulja meg a gyermek az érzékszervek használatát,
