Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Büky Béla: Rejtett orvosi vonatkozások régi szavainkban
Már ezek alapján is helytállónak véljük tehát kijelentésünket, hogy a magyar nyelvtudomány munkásai sohasem takarékoskodtak energiáikkal, amikor orvosi vonatkozások etimológiai feltárása feladatával találták magukat szemben. Nem kell messze menni további bizonyítékért, pusztán a Magyar Nyelv c. folyóirat hasábjainak ilyen értelmű átvizsgálása is elég sok bizonyító adattal szolgál állításunkhoz. A folyóirat legelső évtizedeiben igen sok orvosi vonatkozású cikk jelent meg annak következtében, hogy ekkoriban a főhangsúly, hogy úgy mondjuk, az etimológián volt, s így és ekkor az orvosi vonatkozású szavak is az etimológiai elemzés tárgyaivá váltak. Ekkoriban Melich János és Gombocz Zoltán, sőt Laziczius Gyula is szolgáltak orvosi vonatkozású szóetimológiákkal, noha egyikük sem volt orvos, sőt különösebb érdeklődés sem fűzte őket az orvostörténethez. Gombocz a hagymáz-t (Magyar Nyelv 4,192), Melich János az orbánc-ot (Magyar Nyelv 4,85) magyarázta többek között. De a folyóiratnak e korai szakaszában kifejezetten orvostörténeti vagy botanikatörténeti érdeklődésű kutatók is meg-megjelentek a szerzők sorában, így Csapodi István és Magyary-Kossa Gyula (ez utóbbi pl. a hószem, a hagymás, hagymás-betegség, a himlő, a francu stb. szavak etimológiájával, vö. a Magyar Nyelv 24. kötetét). A folyóirat e korai szakaszában nem egyszer orvostörténeti könyv ismertetésével találkozunk. így Ákos I. Magyary-Kossa Gyula „Közegészségügy a régi magyaroknál" és egy másik munkáját ismerteti (Magyar Nyelv 18,46—47), Gulyás Károlypedig elsőként számol be a Teleki-könyvtár erdélyi orvosi könyvéről „Orvosságos könyv a XVI. századból" (Magyar Nyelv 9, 373—377) címmel. Az 1920-as évek folyamán csökken az orvostörténeti vonatkozások száma, a korábbi etimológiai, nyelvemlékcentrikus jelleg helyébe bonyolultabb diszciplínák: fonetika, nyelvjáráskutatás, nyelvjárásföldrajz, orientalisztika (elsősorban turkológia), névkutatás stb. lépnek, és ezek cikkanyaga csak ritkábban von bele tárgyalásába orvosi vonatkozásokat. De egy-egy etimológia azért ekkoriban is napvilágot lát (pl. Horger Antalnak a bélpoklos-ról írt elemzése Magyar Nyelv 20, 31—32). Az 1930—40-es évek évfolyamai azonban két jelentős eseménnyel szolgálnak. Egyrészt ekkor jelent meg több folytatásban Lovas Rózsa „A lelki jelenségek nyelvi kifejezéstanához" című dolgozata, amely — jóllehet a pszichológiával is kapcsolatot mutat — számos orvostörténeti érdekességű vonatkozással bír. Másrészt ezekben az évjáratokban jelenik meg több közlemény, mutatvány a Teleki-könyvtárban őrzött orvosi könyvről (Varjas Béla: Egy XVI. századi magyar nyelvű orvosi kompendium — Magyar Nyelv 36, 159—169, ugyanezen kötetben mutatványok 193—197). A turkológia is szolgál ezekben az években orvosi vonatkozású etimológiákkal (pl. Ligeti Lajos: Gyomor — Magyar Nyelv 37, 344). És említsük meg a legfontosabbat: Mai gyary-Kossa munkásságának legtermékenyebb időszaka is erre a két évtizedre esk,és ez szervesen egészíti ki a nyelvészeti eredetű orvostörténetet. A magyar nyelvészet műhelyeiben jelentkező orvostörténeti eredmények nagyobb része 1945 után már nem a Magyar Nyelv hasábjain jelentkezik, jóllehet egy-egy orvosi vonatkozású szó etimológiája ezekben az évjáratokban is megjelenik a folyóiratban, sőt az utóbbi két évtizedben nagy fellendülést mutató névkutatás is felmutathat egykét orvostörténeti vonatkozást e folyóirat füzeteiben (pl. Pozsgay Ildikó: Herkulesfürdő — Magyar Nyelv 68, 459). Orvostörténeti szempontból is jelentős az utóbbi évek két tanulmánygyűjteménye:
