Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Adatok a két világháború között Magyarországon végzett szervezett egészségvédelmi munkáról, különös tekintettel az OKI tevékenységére

ket látogattak, elfekvő betegeket gondoztak, ápolási cikkeket kölcsönöztek a rászorulóknak. Egy egészségvédelmi körzet 6—8 ezer embert foglalt magába. Számítások szerint egy vidéki ember zöldkeresztes egészségvédelme, belevéve valamennyi fent felsorolt juttatást, egy évben átlagban 50—70 fillérbe került. Ebből egyharmad az államot, egyharmad a törvényhatóságot és egyharmad a községet terhelte. Az elmondottakon kívül sokfelé szerveztek zöldkeresztes ebédeltetési akciókat is. 1933-ban 10 éves programot dolgoztak ki, mely idő alatt 800 egészségvédelmi körzetet kívántak felállítani. 1938-ban 215,1939 végére 305 körzetben indult meg a munka. Az egészségvédelem eredményeit egyes fontosabb szakágazatban még áttekintjük. A mintajárások munkájának értékét némileg érzékelteti az a jelentés, amelyet a mezőkövesdi járás tíz éves egészségügyi adataiból az ott megfigyelőként dolgozó Stouman dr. készített.

41 Egybevetette az 1937-es adatokat az 1927-es megfelelő adatokkal, megállapította, hogy a csecsemőhalálozás csökkenése 34.1 %-os. Az országos átlag ezen idő alatt csak 17 %-os csökkenés. Hasonló különbség mutatkozott a kisgyermekek halálozási adataiban is. A jelentés hangsúlyozza azt is, hogy ezalatt az idő alatt a vidék gazdasági viszonyai lényegében nem változtak. AZ EGÉSZSÉGVÉDELEMBEN DOLGOZÓ SZAKEMBEREK HELYZETE Az új egészségvédelmi rendszer

42 területi vezető szakembere a járási tisztiorvos lett. Célszerűnek tartották, hogy az egészségvédelmi munka operatív irányítása a kezében legyen. Ezzel szemben a harmincas évek elején a járási tiszti orvos csak egészségügyi rendészeti kérdésekkel foglalkozott. Az egészségvédelem irányítása, a mintajárások kivételével, nem tartozott hozzá. Az anya és csecsemővédelmet a Stefánia Szövetség irányította a fővárosi központból, a gümőkór elleni védekezés munkáját pedig rendesen a helyileg létesített egyesületek végezték, gondozóikon keresztül. A járási tisztiorvosnak csak ellenőrzési joga volt, sőt a Stefánia Szövetség megkívánta tőle, hogy negyedévenként jelentést küldjön a központba. Ahelyett, hogy a közegészségügyi munka szakközegei irányítottak volna, az egészségvédelem fokozatosan az országos és helyi társadalmi szervezetek kezébe kezdett átcsúszni. Ez oda vezetett, hogy a tisztiorvosokat egyes helyeken valósággal kinézték. Az állami egészségügyi szakvezetés háttérbe szorítása a közegészségügy társadalmasításajavára már csak azért is következetlen volt, mivel a szegénygondozó szociális munkában éppen fordított tendencia érvényesült: egyre inkább városi irányítás alá került. Jelentkezett olyan nézet, amely szerint a hatósági orvos nem vezetheti csak ellenőrizheti az egészségügyi munkát, minthogy e kettő inkompatibilis. Az egészségügyi kormányzat álláspontja ezzel szemben az volt, hogy amúgy is sok az ellenőrzés és az 41 Stouman K.: Népeü. 1938. 11. melléklet. «

2 Johan B.: Népeü. 1931. 4—5. 175.; Spiry E.: Népeü. 1934. 15. 584.; Kozma M.: Népeü. 1935. 35. 1099.