Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Adatok a két világháború között Magyarországon végzett szervezett egészségvédelmi munkáról, különös tekintettel az OKI tevékenységére
tanterve is, amelyben a tárgyak dominálóan szociál hygienes tárgykörűek voltak és csak másodsorban szociális jellegűek. Az új védőnőképzési reform abból az alaptételből indult ki, hogy a hazai viszonyok mellett az általános egészségvédelmi rendszer gazdaságos és célszerű. Elfogadták továbbá, hogy az új védőnőképzés alapja az ápolónőképzés legyen, mert csak így kaphat szilárd bázist a védőnő felkészültsége. Ugyanúgy, ahogy a prevencióval foglalkozó orvos tudása is a gyógyító orvosi tanulmányain nyugszik. A védőnő családlátogatásai során a legkülönbözőbb kórképekkel találkozhat, amelyeknek ellátása falusi körülmények között gyakran reá hárul. Ezt kötelességének is érezheti, bár célszerűtlen lenne ilyesmivel rendszeresen terhelni. Az ápolónői alapképzés elvét magáévá tette az 1927-ben Ápoló és Védőnőképzővé bővült debreceni állami iskola tanterve is. A két szakágazat az első évben azonos oktatásban részesült, a tananyag csak a második évtől különbözött. Az elméleti kiképzést klinikai gyakorlati, gondozói gyakorlati, városi és falusi gyakorlati ismeretek megszerzése követte. A területi munkát a mintajárásokban végezték. A húszas évek végén készülő Központi Állami Ápolónő és Védőnőképző Intézetben folyó oktatást két és fél — három évre tervezték a fentiek szellemében. Az internátus hatvan növendék befogadására épült. A cél az volt, hogy azonos végzettségű általános egészségügyi védőnők működjenek, egységes diplomával. Következésképpen az is, hogy e nélkül ilyen beosztásban ne lehessen senkit sem alkalmazni. Lehetővé kívánták tenni, hogy a már ápolónővéri oklevéllel rendelkezők egy rövidített tanfolyamon (8—10 hónap) szerezhessenek oklevelet. Hasonló lehetőséget kínáltak fel a speciális védőnők átképzésére. Az elképzelések szerint az általános egészségügyi védőnői szintet meghaladóan is megengedhető külön speciális védőnői szakosítás. Az általános védőnő 4—6 hónapos kiegészítő kórház gyakorlat után külön ápolónői oklevelet kaphat, mint ahogy megfordítva, az ápolónők is megfelelő idejű intézeti és területi munka letöltésével. Elhatározták a nővértovábbképzések bevezetését (3—4 hetes gyakorlati jelleggel). A reform életbelépéséhez meg kellett állapítani, hogy a jövőben ki nevezheti magát ápolónőnek és védőnőnek. Abból indultak ki, hogy az addig szerzett jogokat, szakképzettséget el kell fogadni. Voltak akik megfelelő előképzés alapján folytatták foglalkozásukat. Mások csak valamilyen rövidebb tanfolyamot végeztek. Végül voltak olyanok, akik minden képzettség nélkül, rövidebb hosszabb gyakorlattal nevezték magukat ápolónőnek vagy védőnőnek. Az utóbbi csoport helyzetének rendezésére azt javasolták, hogy a legalább öt évi jó munka igazolása esetén az addig viselt ápolónői cím megtartható. Rövidebb előzmény esetén ehhez vizsga letétele szükséges esetleg előzetes tanfolyammal összekötve. A védőnők elbírálása is hasonló elvek szerint történt. Az adminisztrációs rendezés a kötelező törzskönyvezéssel fejeződött be. 1930. október 27-én történt az Orvosok Háza és az Állami Ápolónő és Védőnőképző Intézet ünnepélyes átadása. 34 A megnyitó beszédek sorát az igazgató, Johan Béla köszönő szavai zárták le, akinek utolsó mondatai így hangzottak: „A közegészségügy nem egyszerűen kényelem, nem is csak kultúra, de az élet megvédése, lehetősége, a magyar falu, város, a nemzet jövője. A közegészségügyi munka erőteljes fejlődését 34 Johan B.: Népeü. 1930. 22. 1165.
