Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly—Szemkeő Endre: A magyarországi orvostársaságok kialakulása és fejlődése a 19—20. században
nem rendelkeztek még saját székházzal, így a szűkös bérelt helyiségeikben erre nem volt lehetőség. 1896-ban alakult meg a Gynekológiai Szakosztály, követte az Elmeés Idegkórtani és a Stomatológiai, 1899-ben az Otológiai, 1902-ben a Sebészeti, az Orr- és Gégegyógyászati, 1905-ben az Orvostörténeti Múzeumi Szakosztály. Valójában ezek az orvosegyesületi szakosztályok lettek a századfordulón megalakult szakorvosi társaságok magjai. A szakorvosi társaságok kialakulásában érdekes jelenségnek számított, hogy az első, az általános orvostársaságtól független szakmai csoportosulások olyan orvosi szakokból alakultak ki, amelyeknek még nem volt rendezett az egyetemi képzésük. Az első ilyen szakmai társasági csoportosulás a fogorvosok kezdeményezésére jött létre, amikor 1878-ban megalakult a Budapesti Fogorvosok Egylete. 21 Tagjai csak orvosi diplomával rendelkező fogorvosok lehettek, tudományos továbbképzés céljából egyesültek. Egyben elhatárolták magukat a fogtechnikusoktól és az ún. „fogművészektől", akiknek képzettségi foka nem volt elegendő a tudományos ismereteken nyugvó gyógyításhoz. A különböző szakmai és személyes ellentétek következtében a következő évtizedekben több fogorvosi társaság alakult meg: Központi Magyar Fogtani Társulat (1889), a Stomatológusok (Fogorvosok) Országos Egyesülete (1897), a Magyar Fogorvosok Egyesülete (1905), valamint az Orvosegyesületen belül a Stomatologikus Szakosztály (1896), amelyek önálló szakmai lapokkal és kiadványokkal rendelkeztek. 22 Ugyancsak szakmai alapon történt a Közkórházi Orvostársulat megalakítása is 1893-ban, amelynek előzményeihez tartozik a főváros századvégi nagy kórházépítlcezései, a négy területi kórház (Rókus, Szent János, Szent István, Szent László), valamint a számos szerzetes és magánkórház működése. A kórházi orvosi munka más jellegűvé vált, mint az egyetemi oktató és körorvosi tevékenység, több lehetőséget kínált a pontosabb észlelésre, a nagy beteganyag tudományos feldolgozására. Erre már 1858-ban Markusovszky Lajos is rámutatott: „Vajon mit nyert az orvostudomány a múlt évek és évtizedek leforgása alatt a gazdag beteganyagból ? Valljuk be őszintén, semmit!" Ennek érdekében az Orvosegyesület az 1840-es évektől kezdve minden előadóestje után 2—3 betegbemutatót is beiktatott, de a századfordulóra az egyesület már túlnőtt azon, hogy a rendkívül értékes beteganyagot részletesen bemutassa, illetve az előadásokon való feltárásra vállalkozhasson. A főváros orvosi kara viszont éppen ezt igényelte, a kórházakban folyó szakjellegű munka tudományos kereteit kívánta megteremteni. így született meg az az elhatározás, hogy az Orvosegyesülettel együttműködő, de országos szakmai elveken alapuló kórházi orvosi társaságot szerveznek. Kapcsolatot kívántak létesíteni az ország összes kórházában dolgozó orvossal, meg kívánták teremteni a kórházi orvosi tudományos élet kereteit. A Közkórházi Orvostársulat megalakítására a javaslatot 1892. december 2-án Hochalt Károly terjesztette elő és megalakult az ő szervezésében az előkészítő bizottság. 23 Tagjai között kell említenünk Navratil Imrét, Dulácska Gézát, Székács Bélát, Gerlóczy Zsigmondot. Az előkészítő munka és az alapszabályzat kidolgozása után 1893. december 27-én 21 Huszár György: A magyar fogászat története. Bp. 1965. 178—179 1. 22 u. o. 23 A Közkórházi Orvostársulat 50 éve. Bp. 1943.
