Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Vida Mária: Az orvosi gyakorlat és a gyógyítószentek ikonográfiája a XIII—XIV. századi magyarországi falfestészetben

TANULMÁNYOK AZ ORVOSI GYAKORLAT ÉS A GYÓGYÍTÓSZENTEK IKONOGRÁFIÁJA A XIII — XIV. SZÁZADI MAGYARORSZÁGI FALFESTÉSZETBEN* középkor szellemét determináló transzcendentális szemlélet kiterjedt a tudomány valamennyi területére, így az orvostudomány elméletére és gyakorlatára is. Bár a XIV. század tudományos szelleme a klasszikus és az arab orvostudomány nagyjait — főként Hippokratészi és Galénoszt, illetve Avicennát — oktatta az egyetemek orvosi fakultásain, mégis az orvosi gyakorlattól távol, csupán e szerzők műveinek magyarázatára épült az oktatás. Az orvosi gyakorlatot átszőtte a misztikum: a mágia, a babona és az álommagyarázat. Mind a gyógyító orvos, mind a beteg hitte, hogy az ember sorsa, egészsége és betegsége földöntúli erőktől függ. Asztrológiai útmutatás alapján végezték a gyógykezeléseket és a gyógyszeradagolásokat, sőt gyakran a műtéteket is. A különböző „próbák" (tüzesvas-, hidegvíz-, tetemrehívás stb.) helyettesítették a törvényszéki szakvéleményeket, s e vizsgálatok helyességében nemcsak megbíztak az orvosok, hanem gyakran diagnosztizálásra is szolgáltak. A hipnózis és a szuggesztió a neuraszténián kívül számtalan betegség gyógyító eszköze volt. Nem véletlen, hogy az uroszkóp éppen a késő középkorban vált az orvosi „mesterség" jelképévé, sőt az orvostudomány szimbólumává, hiszen a diagnózis megállapításánál alapvető jelentőséget tulajdonítottak a testváladékok vizsgálatának, elsősorban az uroszkópiának. A XIV. században oly „merésszé" vált uroszkópia alapján hirdették, hogy az elküldött vizeletből a betegség, annak helye és a beteg életkora és neme is megállapítható. Az ikonográfiából jól ismert, nyakban karcsúsodó vizeletvizsgáló üvegedény ettől az időtől kezdve jelenik meg az orvostudomány és a gyógyszerészet két védszentjének, Szent Kozmának és Szent Damjánnak a kezében. Az uroszkóp mint attribútum állandósul a késő középkori gótikus táblaképeken az egyik szent felemelt kezében, mint az orvostudomány jelképe. A XV—XVI. századi Kozma—Dámján ábrázolásokon a másik patrónus kezében patikaedényt láthatunk. Ennek az attribútumnak a megjelenése szintén szorosan összefüggött az orvosi gyakorlattal. A beteg kezelésében — a diéta, a fürdő, a hánytatás, purgálás, érvágás, köpülyözés mellett — elsődleges szerepe a gyógyszerrendelésnek volt, igaz, hogy főként hánytató-, izzasztó- és vizelethajtószereknek. A gyógy* E témában a szerző előadása elhangzott a prágai Károly-egyetemen 1978. november 28—december 3 között IV. Károly halálának 600. évfordulójára rendezett ünnepség és tudományos üléssorozat „Természettudomány és filozófia" szekciójának keretében. Az előadás címe: Die medizinische Praxis und der Kult der Heilpatronen in Ungarn in XIV. Jahrhundert (s. a.) VIDA MÁRIA