Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Fazekas Árpád: Szabolcsi adatok a pestisjárványok történetéhez

Sebestyén (meghalt: i. u. 298. január 20-án) tisztelete éppen az 1348. évi feketehalál pusztítása után terjedt el széles körben. Mezítelenül és nyíllal együtt ábrázolták, mert őt is nyíllal végezték ki. A Sebestyén nevet a XVI. századtól kezdve már keresztnévként is használták, s ezáltal az újszülöttet a járványos betegségek ellen Szent Sebestyén oltalmába ajánlották. Emlékeztetünk itt a Nyírbátorban is megfordult Tinódi Lantos Sebestyén nevére (később a Sebestyénből alakultak ki a következő családnevek: Sebesztyén, Sebő, Sebők, Zsebők, Sebes, Sebős). Megítélésünk szerint ésszerűnek tűnik, ha a szatmári síkságon levő Rozsul y község nevét egy másik pestis elleni védőszent: Szent Rozália akkor elterjedt tiszteletével hozzuk kapcsolatba. Csak utalhatunk arra, hogy a pestis elleni védekezésben kultikus szerepe volt még Szent Rókusnak (1195—1227), akit lábsebét nyalogató kutyával együtt ábrázoltak. Mindezen szentekhez intézett könyörgések és a mi vidékünkön is elterjedt mondókák, archaicus [14] népi imák (pl.: „Döghalál nekünk ne árcson", „Szent Rozsália imája", „Halálos mirigyét kiszaggatá", „Szent Rókus imája" stb.) szomorú aktualitást nyertek a járványok idején. A XVI. század végén újból volt pestis járvány megyénkben. Szohor [59] említi Nyíregyháza története kapcsán, hogy J585--86-ba.n „megtizedeli lakosait a mirigyhalál és éhség". Hasonló adatok maradlak meg az említett két évről Szent-Mihály (ma: Tiszavasvári) községre [20] vonatkozóan. Ugyancsak figyelemre méltó megyei adatot [17, 57] tartalmaz 1586-ból Báthori Istvánnak Ecsed várából Nádasdy Ferenchez küldött levele: „Mi, legyen az Úrnak neve áldott és tiszteletes, mind házam népivel egyetemben ez dögös i/dőn is (kivel az Úristen bűneinkért lövöldöz) egészségben vagyunk." Ez egyben utalás arra is, hogy a középkorban a járványokat „Isten csapásának" avagy az „ördög munkájának" tartották. Ennek megfelelő volt a védekezés is: a már említett imádságoktól, illetve babonás mondókáktól, rámondásoktól remélték a pestis elűzését, eltávoztatását. A mi vidékünkön is [25] használták a következő mondókát: „Hamar, messze, későn, Pestis ellen orvosságod lészön". A pestis elleni teendő tehát: aki csak teheti, mihamarabb és minél messzebb fusson, meneküljön, s minél később térjen vissza a lakóhelyére. E mondókának 1585-ben Hollandiában kinyomtatott latin változata maradt meg Diószeghi István (1699—1749) csengeri orvosdoktor és prédikátornak [18] a nyírbátori Báthori István Múzeumban lévő colligátumában. E colligátum I. könyvének (címe: De conservenda valetudine, vagyis: Az egészség megőrzéséről) 127. oldalán ez olvasható: „Haec tria tabisicam pellunt adverbia pestem: Mox, longe, tarde-cede, recede, redi!" A fekete halál pedig akadálytalanul szedte áldozatait, s ha valahol felütötte fejét, a következménye mindig éhezés, nyomor, félelem, bizonytalanság és erkölcstelenség is lett.