Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Réti Endre: Haladó nézetek a magyar orvosi disszertációkban (francia nyelven)

Osszefog l al ás A 19. század első fele Magyarországon a filozófia fejlődésének visszaesését hozta az előző század haladó gondolkodóinak színvonalához képest. Voltak azonban a magyar értelmiség képviselői között, akik a Bécs által diktált antimaterialista, konzervatív szemléletet meghaladó gondolkodásmódról tettek tanúságot, amint ez nyomon követhető az 1772 és 1848 között kötelező doktori disszertációkban. A nagyszombati, budai, majd pesti orvosi fakultáson megvédett mintegy 900, többnyire latin nyelvű disszertáció közül a szerző itt néhány 1816 és 1838 között megjelent írásra hívja fel a figyelmet. Rácz István 93 oldalas műve Pesten jelent meg 1816-ban. Címéből kiolvasható a tartalma: ,,Az orvostudomány tévedéseinek vizsgálata, avagy disszertáció, amely kritikai vizsgálatnak veti alá az orvostudomány fő tévedéseinek forrásait és kutatja, hogyan óvjuk magunkat azoktól a filozófia útján az emberi betegségek kezelésében." A tudománytörténet dicsőítése után felsorolja a fő hibaforrásokat a tiszta empirizmustól kezdve a dogmatizmus különböző korszakain, az egyetlen vezérelv hamis hipotézisén át az ..önelégültségig", amely címszó alatt kortársai, a schellingi idealizmus hívei ellen irányul kritikája. Margitay István 1837-ben megjelent De medicina organica című disszertációjában a különféle teóriák szintézisére törekszik, felismerve, hogy minden iskola csak egy részigazságot általánosít. Hangsúlyozza az organizmus és a környezet dialektikus kapcsolatát, az egységet az organizmuson belül, a pszichoszomatikus kapcsolatokat. Realista és dialektikus szemlélete mellett engedményt tesz az idealizmusnak test és lélek szinte kartéziánus szétválasztásával. Margitayéhoz néhány pontban hasonló, idealizmussal kevert materialista eszméket fejteget •— bár kevésbé magas színvonalon — a 22 évvel korábban megjelent Természethistória és mesterségtudomány című művében Pethe Ferenc agrobiológus. Pernics-Pericht János Nepomuk 1838-ban megjelent História vitae et mortis című írásában a Teremtő helyét a Természet veszi át. Realista gondolkodására jellemző az a megállapítása, hogy szinte lehetetlen megvonni a határt, amely elválasztja az élő testet az élettelentől. Elutasítja az életerő hipotézisét, számára a vis vitális a természeti erők összességét jelenti, ezek többnyire kémiai és mechanikai erők. Tekintetbe véve, hogy a 19. század elején a metternichi konzervativizmus az egyetemeken is eluralkodott,a fenti írások a leendő orvosok széleskörű ismereteiről, haladó szelleméről, valamint tanáraik erkölcsi bátorságáról tanúskodnak, értékes emlékei a magyar, sőt a keleteurópai művelődéstörténetnek. E. RÉTI, Dr. med.. CSc. Budapest, Rákospatak park 9, Hungary, H-1142