Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: In memóriám Halász Géza (1816—1888)

valahonnét ideszármazott Halász-ősnek: „ki felségük iránt hűséggel viseltetett." E reminiszcenciából azonban nem lett családi, érzelmi, szellemi örökség. Sőt a Halászcsalád benső baráti kapcsolatban volt a Kossuth-családdal, és amikor Kossuth Lajosi sajtóvétségért börtönbe vetik, az anyagi támasz nélkül maradt család évekig élvezte Halászék vendégszeretetét Dabason. Azt hiszem a kérdés nyitját Halász Géza jellemében találjuk meg. Kiegyensúlyozott életszemléletében, józan pragmatizmusában, a polgári erények e legszebbikében. Ahhoz már öreg volt, hogy a medikusokkal, Bókayval, Korányival fegyvert fogjon és a frontra menjen. A magas őrhelyek betöltésérepedig alkalmasabbnak látszott az előtte járó generáció tagjainak tekintélye. E szép feltevéseken túl azonban, rendelkezésünkre áll egy szerény tárgyi dokumentum is. A Fővárosi Levéltárban ma is megtalálhatók a Pest belvárosi kerületi tisztiorvosi állás betöltésének 1856-ban iktatott iratai. „Dr. Geisa Halász erbittet die erleidigte Doctor Physicals Stelle." Ebben olvasható Halász Géza előzőleg betöltött állásai jegyzékében az, hogy 1849-ben kórházi főorvosi minőségben tevékenykedett Pesten. Ugyanezek az iratok dokumentálják, hogy 1856-ban a legjobb minősítéssel el is nyerte a tisztiorvosi állást. A választás tisztaságát mi sem bizonyítja jobban, mint a „Rokoni kapcsolatai" rovat bejegyzése: „A városnál nincsenek." Nehezebb válaszolni arra, hogy a két főváros egyesítése után miért mondott le Halász Géza akkor már Pest helyettes tisztifőorvosaként betöltött tekintélyes állásáról, hogy mint fővárosi bizottsági tag, majd mint országgyűlési képviselő felcserélje a kitűnő szakember szerepét a dilettáns politikuséra? Vajon tényleg a már említett „reneszánsz ábránd" beérése lett volna ez? Vagy netán valami szerepjátszás igénye, hogy a dabasi rokoni kúriák csizmás előkelőségeinek —• ahogy egy ma is meglevő családi tablón együtt láthatók — a városi polgár elegáns szürke szalonkabátja után a díszmagyart is prezentálja? Ez utóbbi feltételezést már eleve elutasíthatjuk. Semmiképpen sem fér össze Halász Géza nagyvonalú és a valódi értékek iránt fogékony jellemével, de az akkor már nagymultú dabasi Halász-család emelkedett, humanista mentalitásával sem az efféle sznob életvitel. Hadd tanúskodjék erről „a Helvetiai Vallástételt Tartó Alsó Dabasi Szent Eklesiának Jegyző Könyve" az 1790-es esztendőkből. E feljegyzések szerint idősb Halász Imre több ízben tesz 1000—4000 forintos alapítványt egymást követően ezekben az években a Debreceni Kollégiumban és a Kecskeméti Református Gimnáziumban tanuló ifjak támogatására. A tekintélyes összegnél is beszédesebbek az ösztöndíj felhasználására vonatkozó rendelkezések. A kecskeméti alapítvány összegének a felét csak szegénysorsú tanulóknak lehetett odaítélni. A debreceni kollégiumi ifjak számára tett alapítvány 7. pontja szerint pedig : „Tellyes hatalma lesz a Nagy Érdemű Külső és Belső Igazgatóknak az Olly Gyermekeket, kik ámbár atyám fiai légyenek is, kik vagy természettel buták, és Tudományra nem születtek, vagy természetes korhelek, engedetlenek és rossz természetűek ezen Beneficumtól elmozdítani és helyekre jó erkölcsű, engedelmes és tudományokat Szerető Ifjakat a felly ebb írt mód és pre ferenda szerint arra helyeztetni." Teljességgel ki lehet zárni, hogy ilyen családi mentalitás szuggesztív hátterével Halász Gézát valamiféle hiú, külsőleges élet vonzotta volna. De hallgassuk meg magát az érintett felet. Nyomtatásban ránk maradt írásaiban akad egy-egy mondat a szakmai jellegűek tömegében, amely kis rést nyitva, közvetlen betekintést enged jellemére. Akadémiai székfoglaló előadásában hangzanak el