Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: In memóriám Halász Géza (1816—1888)

méltónak tartatnak." A magdeburgi Niemayer professzor a Deutsche Versicherungs Zeitungban így méltatja: ,,.. .A legkiválóbbat nyújtja. A kérdések tapintatosak, amellett kielég'ttőek, tárgyilagos és tudományos alapossággal vannak megszerkesztve.'''' Ezért kapta az utókortól is az első és máig egyetlen méltó elismerést.* Sajnos csupán szűk szakmai körben, egy szerény szaklap nem túl messze hangzó cikkében. A Magyar Biztosítástudományi Szemle 1934. novemberi számában dr. Vajda Károly ,,Az életbiztosítás magyar úttörője" [10] címmel állít neki emléket: „Ki volt az a majdnem teljesen elfeledett szerző, aki 70 évvel ezelőtt akadémiai székfoglalójának anyagéit az életbiztosítási orvostan köréből merítette, olyan időben, amikor ezen tudomány még a müveit külföldön is gyermek éveit éltei S ki volt az a mai szemmel mérve is kitűnő szakember, akinek az életbiztosítási orvostan terén tett megállapításai még ma is teljes egészükben megállják helyüket... Nagy fáradságomba és hónapokig tartó utánjárásomba került, míg irodalmi munkásságának maradványait felkutathattam, de ezért bő kétrpótlást találtam ezen műveknek tudományos alaposságában, éles judiciumában és józan kritikájában. ' ' Nem kell biztosítási szakembernek lennünk ahhoz, hogy bámulattal adózzunk Halász Géza itt is megnyilvánuló leleményességének. Amikor azt a feladatot kell megoldania, hogy előre lássa az egyéni organizmus valószínű sorsát, eljut annak a felismeréséig, hogy a betegség nem véletlen, hanem a szerv, az alkat és a környezet egységében törvényszerűen jön létre. A modern orvosi alkattant, a később a szellemtudományok területére is irradiáló Kretschmer-féle tipológiát majd 70 évvel megelőzve figyelmeztet a „küllem" (habitus) jelentőségére, megkülönböztetve „gutaütéses" (apoplecticus), „aszályos" (phthisicus) és „ideges" (nervosus) küllemet. Az akkor gyors ütemben iparosodó társadalomban nem kerüli el a figyelmét az ipari ártalmak jelentősége: „A gyár iparmesterség majd mindegyike sajátos kórfolyamatot fejleszt ki s külön halandósággal bír." Ugyanakkor felveti a munkaegészségügy, a megelőzés gondolatát: „Saját tapasztalatom után állíthatom, ha a Gyufagyárban az orvosrendészeti szabályok megtartatnak, a villannyal (foszfor) bánás betegséget nem támaszt." Statisztikai adatok alapján mutatja ki a foglalkozás és az élettartam összefüggését, megállapítva, hogy leghosszabb életűek a papok és legkorábban halnak meg az orvosok. Mindamellett mentes a felismerések kezdeti időszakára jellemző túlzásoktól. Szinte megható a hűsége a közegészségügyhöz. Minden alkamat megragad, hogy felemelje szavát a közegészségügy érdekében. Akadémiai székfoglaló előadása bevezetőjében még mielőtt tulajdonképpeni tárgyára térne, megemlíti a nagyfokú gyermekhalandóságot, és a gümőkór terjedését: „Meggyőződésem, hogy a tisztelt Akadémia nagyobb hasznot a hazának alig tehet, mintha a közegészségügyet felkarolná. Ez az ügy annyira megérett, hogy csak kezdeményezésre vár s a nemzet meg van szokva, ott ahol a tudománynak, szakismeretnek kell dönteni, legelső tudományos testületének tekintélyes véleménye után indulni." Nem hiszünk az izolált véletlenekben. Az újraértékelés igényével közelítve Halász Géza személyéhez, mindenesetre meg kell kísérelnünk feloldani gazdag életének és érthetetlenül szegényes posztumusz létének ellentmondásait. Volt benne valami * Dolgozatom megírása után jelent meg Szállási Árpád dr. cikke az Orvosi Hetilap 1978. évfolyamában. 218—9. old.