Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 86. (Budapest, 1979)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Kerekes László: In memóriám Halász Géza (1816—1888)

megvolt benne a józan észnek az a képessége, hogy bizonytalan elvi alapon saját megfigyeléseire támaszkodva tudjon ítélni és cselekedni. A józan ész válaszainak ez a szépsége, már már etikuma nyilvánul meg ítéleteiben, javaslataiban és egész magatartásában. Pedig eszközeinek korlátozottsága olyan feladatokkal terheli, amilyenekkel mi már csak lidérces álmainkban találkozunk. Emellett még arra is van energiája, hogy a sürgős gyakorlati feladatok megoldását összekösse elvi kérdések kísérleti vizsgálatával. Imponáló méretű adatgyűjtő munkával keres választ többek között a talaj vitatott epidemiológiai szerepére. Miután a „hagymázzal" kapcsolatban kétségbevonta ezt az összefüggést, az 1872—73-as kolerajárvány alkalmával újra vizsgálat tárgyává teszi: „nevezetessen a talaj és helyi viszonyok tartatván a choleránál a kórok tani fő tényezőnek, a hivatalosan bejelentett 5379 beteg mindegyikéről kimutatták, hogy hol, a város melyik részén, melyik utcájában, melyik házában betegedett meg, a házban, vagy kórházban kezeltetett, meggyógyult, vagy meghalt!" Már a korábbi járványok kapcsán is megállapítja, hogy: „A városrészek, helyek magassága, szárazsága, legkisebb kőrmentességet sem biztosítottak." Az 1872—73-as járványban pedig feltűnik neki, hogy valamennyi városrészben több házi góc keletkezett, de ezek egyike sem az előző járványban „hírhedt" helyeken. Ugyancsak saját epidemiológiai tapasztalatai alapján jó megérzéssel a ma már skolasztikusnak hangzó, de annakidején nagyon is gyakorlati következményekkel járó „ragály-gerj" vitában a kolerajárványok esetében a ragály mellett dönt. Az 1854—55-ös járvány alkalmával ugyanis: „A cholerabetegek a közkórházban helyeztettek el, miáltal a kórház fertőzővé lett, a más betegségben szenvedők között a ragály annyira elterjedt, miszerint százanként betegedtek meg s estek a nyavalya áldozatául." Legutóbb azonban már „tiltva lévén a Rókushoz címzett közkórházban choleras betegeket vinni, az egész idő alatt magában a Rókus kórházban 1-2 eset fordult elő." Nem tulajdonít jelentőséget az időjárási viszonyoknak, „a lebészeti tüneteknek" a járványok lefolyásában. De sajnos hasonló bizonytalan sorsra jutnak nála a baktériumok is. Végül azonban mindig a gyakorlati szempont, a teendő kerül előtérbe. Bár a diphteriával kapcsolatban e vonatkozásban az „ég kegyelme" is szerepet kap: „fertőző természete tehát így vagy amúgy kétségbevonhatatlanul elfogadott lévén kell, hogy az ővószabályok felállításában ez szolgáljon vezérelvül. Láttuk eddig, hogy Budapesten a diphteria halálozás a múlt évben érte el tetőfokát, az ég kegyelméből talán jövőre apadni fog: ezen remény azonban ne ringasson tétlen álomban... " Tétlen álommal valóban nem lehet vádolni. Nem az ő hibája, hogy nem tud elég eredményes megelőző munkát végezni. Az 1872—73-as nagy kolerajárvány tanulságait így foglalja össze beszámolójában : „Ezen tartós járvány leginkább éreztette egészségügyi intézkedéseink hiányait, amelyek a tisztaság, fertőtlenítés, csatornázás, a szegények élelmezése, lakás s a betegápolásra vonatkoznak; megtanított, hogy ezekre nemcsak akkor gondoljunk, ha a vész közel, vagy már jelen van, hanem állandó rovatát képezzék ezek a hatóság legnélkülözhetetlenebb gondolkodásának: mert az ily intézkedések lehetnek egyedüli elhárítói, enyhítői általában a járványoknak, különösen a cholerának... Nincs miért tagadni, hogy a járvány természetét, kóroktani viszonyait, eléggé nem ismerjük. .. Azonban bármi legyen a járvány természetében a megfoghatatlan, azt tudjuk, hogy annak nagy mérvbeni fellépését, dúlását orvosi rendőri intézkedés által akadályozni lehet; tehát ezeket kell erősen kifejtenünk, alkalmaznunk, hogy így az