Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FOLYÓIRATOKBÓL - Rivista di Storia della Medicina, 1976 (Kapronczay Katalin)

orvosképzés és orvosi kultúra akkori helyzetének ismertetésére, ezzel párhuzamban Piémont orvostudományának állására. Mindenképpen megállapítható, hogy a századforduló a piemonti medicina virágkora volt. Egyrészt számos tudományos nemzetközi kapcsolatot hoztak létre, nyitva állt az egyetem minden újdonság, felfedezés előtt, továbbá programot dolgoztak ki az orvosi gyakorlat korszerűsítésére, különös gondot fordítottak a közegészségügy fejlesztésére. A közegészségügyön belül nemcsak a csatornázással, az utcák általános tisztaságával foglalkoztak, de figyelemmel kísérték a kereskedők munkáját élelmiszerhigiénés szempontokból, a vágóhidak tevékenységét, a börtönöket, rendeleteket hoztak az emberi és állati járványok megelőzése érdekében, ellenőrizték a temetkezéseket is. A 18. század végén a kórházügy is alapos változásokon ment át. Egy történeti feldolgozás szerint Piémont tartomány területén ekkor 141 kórház és több mint 1000 (!) jótékonysági intézmény működött, részben laikus, részben egyházi irányítás alatt. Anyagi helyzetük meglehetősen bizonytalan és szűkös volt, mivel a tartomány századokon át háborús színtér volt, következménye a szűkös anyagi helyzet lett. A kórházak anyagi ellátottsága is igen rossz volt. A Kórházak Adminisztratív Tanácsát azzal a céllal hozták létre, hogy rendezzék a kórházak gazdasági helyzetét, részben egyházi javak elvételével, részben az államkasszából e célra juttatott összeg megfelelő irányításával. Az általános kórházak gazdasági körülményeinek megszilárdítása mellett nagy figyelmet szenteltek a szülőotthonok és lelencházak megfelelő fenntartására, valamint az általános gyógyszerellátás megszervezésének. Egy személyt emel ki a sok közül a cikk, aki a legjelentősebb szervező munkát végezte, Michèle Bunivát. 1761-ben született Pinerobóban és 1834-ben halt meg Piscinában. Rendkívül sokoldalú munkát végzett, az általános orvoslás, a szülészet, a közegészségügy és higiéné, valamint az igazságügyi orvostan professzora volt, de előadott a pathológia és a klinikai orvostudományok köréből is. Különösen kimagasló tevékenységet fejtett ki a törvényszéki orvostan, közegészségügy és az orvosi statisztika területén. Felméréseket végzett a legáltalánosabban előforduló betegségekről, vizsgálta az életkörülmények (lakás, táplálkozás, öltözködés) szerepét a betegségek kialakulásában, kereste a megfelelő prevenciós intézkedéseket a járványtanban, külön tanulmányokat írt az orvosok, sebészek és gyógyszerészek tevékenységét szabályozó rendeletekről, a fogászok, kőmetsző sebészek és szülésznők helyzetéről, hangoztatta az állatorvostudomány fontosságát. Dondi, Raffaele Flaminio: Vaccinazione Jenneriana e sifilide vaccinale ne circondario di Ce se na nelV anno 1870 — 231—235 pp. Az 1870-ben, Cesena környékén végrehajtott himlőoltással foglalkozik a cikk. Ez azért olyan nevezetes dátum, mivel az oltással együtt több személyt vérbajjal fertőztek meg. A fertőzések a vakcináció nem megfelelő lebonyolításának következtében jöttek létre. Iben el Masihy: Vintroduzione alla medicina (Traduzione e commento a cura di Giovanni Benito Scarano) — 236—270 pp. A római egyetem orvostörténeti intézetében található a cikkben ismertetett arab könyv. Szerzője Iben el Masihy, tanítványai számára kérdés-felelet formában állította össze a legfontosabb