Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FOLYÓIRATOKBÓL - Rivista di Storia della Medicina, 1976 (Kapronczay Katalin)

téről. Azokat a kutatókat idézi, akik a fogak anatómiai és kórtani változásait a genetikával hozták összefüggésbe és vizsgálataikat ikreken végezték. Bordi, Lina: Terápia delle nefriti — 85—100 pp. (II. rész) Az 1700-as években az egész orvosi szemléletmód megváltozott, egyre inkább a kórbonctan került az érdeklődés középpontjába, amely lehetővé tette az elváltozások közvetlen, alaposabb tanulmányozását. Ennek megfelelően változtak felfogásban az új kiadású könyvek. G. B. Morgagni 1761-ben publikálta ,,De Sedibus et causis morborum per anatomen indagatis" c. művét, melyben a vese elváltozásainak külön fejezetet szentelt. Domenico Cotugno különös ügyeimet tanúsított az urológiával szemben, nevéhez fűződik a fehérje kimutatása a vizeletben. A XVIII. század egyik legjelentősebb klinikusa G. B. Borsieri volt az első az orvostudomány történetében, aki úgy fogalmazta meg a vesegyulladás jellemzőit, hogy leginkább megközelítette a mai ismereteket. A terápiában elsősorban gyógynövényeket ajánl: a mályva és althea virágának, az ökörfarkkóró és a pariteria levelének és az édesgyökér főzetének ivását. Ezektől várta a fájdalom csökkenését és az esetleges kövek távozását. A megelőzésnél felhívta a figyelmet a gondos táplálkozásra, mérsékelt testmozgásra, tiszta vizet, tejsavót, szamár- és kecsketejet ajánl ivásra, javasolja a szeszes italoktól való tartózkodást. A XIX. században a pozitivizmus kapott szerepet az orvostudományban. Az anatómia pathologica és a mikroszkópos vizsgálatok sok kimagasló megfigyelést tettek lehetővé és a betegségek okának mélyebb összefüggéseit tárták fel. A következőkben azokat xz újonnan alkalmazásra kerülő orvosságokat és terápiás eljárásokat ismerteti a cikk, melyek nagy lépést jelentettek a vesebetegségek gyógyításában. A három legfontosabb csoportot: diuretica, diaphoretica, purgativa írja le, kitérve az alkotórészek és a hatásmechanizmus leírására is. Marino, Salvatore: Metodológia delij'ndagine nelle scienze della natura — 101 — 106 pp. A tudományos kutatások módszertanának kérdéseivel foglalkozik a cikk, tekintetbe véve, hogy milyen mértékben befolyásolják, segítik a kutatók munkáját. Az írásnak történeti vonatkozásai nincsenek. Lützenkirchen, Guglielmo —Lattanzani, Agostino: La cremazíone in Italia ( 1857— 1899) Schede bibliografiche - 107— 130 pp. A szerzők — az első olaszországi halottégetés 100. évfordulója alkalmából — a halottégetéssel foglalkozó könyvek bibliográfiáját állították össze az 1857—1899 közötti időszakra. Anno 20., No. 2. Ademollo, Aldo: I morbi nel racconto biblico delle piaghe d'Egitto e ne lia loro rispondenza scientifica — 137—167 pp. A szerző a Bibliát állította az orvostörténeti vizsgálódások középpontjába. Mózes második könyvéből a tíz egyiptomi csapás történetét idézi és próbál hozzájuk természettudományos magyarázatot fűzni. A szúnyogok (3. csapás) és a legyek invázióját (4. csapás), az állatok elhullását (5. csapás), a fekélyeket (6. csapás) és az elsőszülöttek halálát (10. csapás) vizsgálja orvosi szempontok alapján, figyelembe véve az eddig megjelent — a Biblia orvostörténeti vonat ko-