Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

észlelték. Ez ellene mond a pp-nak, de nem zárja ki: ahhoz a 10—15%-hoz tartozott, akiknél ez a jellegzetes tünet hiányzik. 3. Dementia hiánya. A „dementia paralytica" előbb-utóbb elbutuláshoz vezet, ezért is viseli ezt a nevet. Semmelweisnél azonban — az utolsó napok teljes tompultságától eltekintve — elbutulás nem volt. Amikor korábban „szellemi beszűkülésről" beszéltem, ezen nem dementiát értettem, hanem az érdeklődésnek azt az elhalványulását, ami például a Vándorgyűlések mellőzésében nyilvánult meg. Akik Semmelweis elmebetegségét kétségbe vonják, joggal mutatnak rá arra, hogy 1865 nyaráig nemcsak egyetemi rutinmunkáját látta el, hanem az Orvosegylet vitáin is részt vett, és kifogástalanul megfogalmazott nőgyógyászati cikkeket írt. Emlékezetzavara, feledékenysége, szórakozottsága sem volt kóros fokú. Dementiáról tehát valóban nem lehet beszélni. Ez azonban nem mond ellent a pp föltevésének. A paralízis lényegében meningoenkephalitis chronica, idült agyhártya-agyvelőgyulladás, amely évek hosszú sora alatt fejlődik ki, és csak akkor kezdi az elbutulás nyilvánvaló tüneteit mutatni, amikor sor kerül az agykéreg idegsejtjeinek pusztulására. Mindaddig, amíg ez nem veszi kezdetét, az értelmi képesség hibátlan, sőt az alkotó tehetség is töretlen lehet, noha a pp egyéb jelei már sorra mutatkoznak. A szakirodalom számos olyan esetet ismertet, amelynél az értelmi képesség úgyszólván az utolsó pillanatig megtartott volt. Példaképp idézem Moravcsik Ernő könyvéből : „Némely esetben a dementia paralytica hevesebb kitörése előtt a szellemi erőnek szokatlan éles fellobbanásával találkozunk, amidőn a beteg bámulatos pontossággal old meg nehéz feladatokat is. Egy ügyvéd betegem. . . valamennyi fontos dolgát, complicált számadását kifogástalanul rendbehozta. ..sa sanatoriumban az expansivos paralysis tünetei közt rövid idő múlva meghalt. Egy másik beteg a dementia paralytica hevesebb tüneteinek kitörése előtt közvetlenül értékes tudományos munkát írt." (321. old.) 4. Kórbonctani kép. Semmelweis bonctani és szövettani leletének elemzésével ez ideig a pathológusok közül egyedül Haranghy László foglalkozott 1959/65-ben. Koncepciója szerint Semmelweis nem szenvedett elmebetegségben, pusztán septikus delíriumban. A külsérelmi nyomokkal nem foglalkozik, a belső szervek bonctani lelete alapján megállapítja, hogy „Semmelweis a kéz gangraenájából kiinduló általános pyaemia következtében halt meg". Az idegrendszer vizsgálata szempontjából lényeges, hogy a kutató melyik kórbonctani jegyzőkönyv alapján dolgozik. Mint a IX. fejezetben láttuk, a jegyzőkönyvnek ma hat, többé-kevésbé eltérő változata, illetve másolata ismeretes, melyek közül a két „leghitelesebb": a kórrajzbeli és az eredeti bonctani protokoll 1965-ben még lappangott. Haranghy azonban egy hetedik verziót tekintett hitelesnek: Hans Chiari bécsi kórboncnok által legépeltetett és láttamozott példányt, amelyen az atrophia cerebri és hydrocephalus chronicus kifejezés a diagnózisban nem szerepel. Bár Haranghy ismerte a másik változatot is, ezt tekintette hitelesnek, következésképp a pp két legfontosabb jellemzőjével, az agysorvadással és idült agyvízkórral nem foglalkozik, mivel „csak a kétségtelenül megállapítható tényeket vehetjük figyelembe". A kórrajz megszerzése óta ez az álláspont már semmiképp nem tartható fenn, Haranghy is módosítani kényszerülne álláspontját, ha az új — valóban eredeti — adatok ismeretét megérte volna. Elemzésében azonban így is van néhány figyelemreméltó pont. Az agy heveny toxikus-infectiosus károsodásán kívül a leletben idült agyfolyamatra utaló jeleket is lát, ezeket az agyerek korai elmeszesedésére vezeti