Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Szakvélemények és hozzászólások Semmelweis kórtörténetéhez (magyar és német nyelven)

hogy a naponkénti esetleges feljegyzések külalakja miatt megsemmisítették a kórrajzot és a halál napján újat készítettek. Érdemleges feleletet Skoda professzornak esetlegesen fennmaradt feljegyzése alapján lehetne kapni. Az a tény, hogy Skoda professzor, mint régi barát az elmegyógyintézetben még augusztus 5-én meglátogatta Semmelweist és nem tudunk arról, hogy ő Semmelweis itteni kezelését kifogásolta volna, azt teszi valószínűvé: a kezelést szükségesnek és megfelelőnek minősítette. A boncolási lelet alapján elfogadottnak minősítettük, hogy a kéznek phlegmonosus folyamata már az intézeti felvételkor kialakult, így minden bizonnyal Semmelweis sorsa már ekkor megpecsételődött, a végső kifejlődés felé haladt, amit korának orvostudománya megfordítani nem tudhatott. Az ausztriai elmegyógyintézet — véleményem szerint — nem hibáztatható Semmelweis haláláért. A delirosus állapotban jelentkező nyugtalanság leküzdéséhez használt intézeti módszerek: kényszerzubbony, lekötözés feltételezett alkalmazása alapján elképzelhető, hogy gyorsították a pyaemia szövődményeinek kibontakozását. KÖRNYEY ISTVÁN NY. PSZICHIÁTER PROFESSZOR: Remélem, hogy két követelménynek eleget teszek: egyrészt rövid leszek, másrészt szilárd megállapításokat hozok fel és következtetéseket csak annyira vonok le, amennyire a tárgykör azt megengedi. Mi kétségtelen? Az egyik, hogy Semmelweis septikus betegségben halt meg, hogy ehhez csatlakozott egy progresszív syndroma. Mint ahogy csatlakozik, felsorolta ezt Juhász Pál barátom, egy csomó fertőző betegséghez. Kétségtelen továbbá, hogy Semmelweis psychésen beteg volt, legalábbis a beutalásakor. Én semmiképpen nem támasztanám azt a gyanút, hogy beutalásával kapcsolatban bármiféle szabadulási vagy egyéb inkorrekt szempont szerepelhetett volna. Bőségesen meg van indokolva a beutalás mindabban, amit a Bókai-féle levélben találtunk. Ebből a szempontból kétségkívül nagyon örvendetes és nagy érdeme Silló-Seidl kolléga úrnak, hogy ezt az adatot hozzáférhetővé tette. Amit olvasunk, az nagyjából megegyezik, ahogy vissza tudok emlékezni, a részben az ő baráti köréből, elsősorban Markusovszkytól származó régebbi adatokkal. Tehát organikus psychosisa volt, halála előtt legalábbis négy héten keresztül kifejezett tünetekkel. Továbbá most már — azt hiszem — nem vitatható, hogy a sérülés a beutalás előtt történt, ezért nem okolhatunk semmiféle intézeti tartózkodás alatt történt injuriât. Kérdés azonban egyrészt, hogy tüneti szempontból vonhatunk-e le következtetéseket a psychotikus jelekből, másrészt pedig, hogy mikorra tegyük a kezdetet. A tünetek, mint az kitűnik a globális „psychoorganikus" megjelölésből, önmagukban véve egy betegségre sem jellegzetesek. Ha Juhász Pál barátom felsorolta azokat az akut betegségeket, amelyek kapcsán ez a syndroma kifejlődhet, mindenekelőtt kérdeznünk kell hogy chronikus betegségeknél is előfordul-e, és akkor rögtön ott vagyunk: igenis, paralysis progressivánál lehetséges. Tehát eljutottunk ennek kérdéséhez. Tudtommai Scharfer Károly az első, aki 1939-ben már posthumusan megjelent kis közleményéber tejtegette, hogy a végső betegség akut, pyaemiás-septikus eredetű exogen reakcic lehetett. Már előzőleg, nem emlékszem most már pontosan az adatokra, időnkéni