Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Stecher, E.: Pharmazeutische Technik (Zboray Bertalan) - Zekert, O.: Carl Wilhelm Scheele. Apotheker, Chemiker, Entdecker (Friedrich Ildikó)

Scheele a 18. század derekán született. Feltehetőleg legidősebb bátyja, vagy a család egy barátja, a patikus Cornelius biztatására választotta a patikusi pályát. Mar­tin Andreas Bauch „Egyszarvúhoz" címzett patikájában inaskodott, majd Malmőben és Stockholmban dolgozott. Anders Johann Retziusszal, Lund egyetemi docensével való ismeretsége rászoktatta őt a módszerességre és a rendszerességre. 1767-ben készült el az első önálló dolgozata a globulus martialis készítéséről. A Svéd Királyi Akadémiához fordult vele. A következő évben felolvasást tartott az Akadémián, de fellépése nem hozta meg a várt sikert. Scheele új állomáshelye Uppsala lett, ahol ezidőben Linné és a kémikus Bergman is dolgoztak. Uppsalai tartózkodása idején számos kísérletet végzett, foglalkozott a barnakővel vagy magnéziával, ennek tulajdonságaival. A rebarbarával történt kísér­letei megindították az első kémiai gyógyszerészi kutatásokat. 1775-ben készült el a levegőről és a tűzről írott kémiai értekezése (Chemische Ab­handlung von der Luft und dem Feuer), melyben továbbfejlesztette a flogiszton-el­méletet. Scheele ekkor már az Akadémia tagja volt. Kísérletei nyomán számos szerves és szervetlen anyagot fedezett fel. A könyv szerzője, Zekert professzor a bécsi egyetem gyógyszerészettörténet tanára. Gondos munkájáról tanúskodik a jegyzetanyag a könyvben szereplő személyekről és kémiai fogalmakról, az irodalomjegyzék, egy kronológiai összeállítás Scheele életéről és a 18. századról, valamint a név- és tárgymutató. Friedrich Ildikó

Next

/
Thumbnails
Contents