Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Eulner, H.—H.—Mann, G.: Medizingeschichte in unserer Zeit (Székely Ferencné)

Eulner, Hans-Heinz

—Mann, Gunter stb.: Medizingeschichte in unserer Zeit. Stuttgart, Enke Verlag, 1971. 491 p. 3 arckép, ill. A neves orvostörténész Artelt házaspár, Walter Artelt és felesége, sz. Edith Heischkelt tiszteletére — 65. születésnapjuk alkalmából — összeállított tanulmánygyűjtemény szerzői, tisztelőik és barátaik, a földkerekség minden részéből küldték meg dolgozataikat a szerkesztőknek, akik ezeket a témák történelmi sorrendjében közlik e jubileumi kötetben. A könyv első öt írója tárgyát az antik világból meríti. Edwin Rosner az orvostudomány görög eredetét a még ma is élő orvosi terminológiával bizonyítja, Karl Deichgräber pedig knidoszi eredetű hármas felosztását látja a hippokratészi tejkúrának. Hans Diller a görög „idea" és „eidos" kifejezések értelmi átalakulását Herodosztól Hippokratészig ismerteti. Gert Preiser a „pleripleumonia" három, egymáshoz hasonló leírásában is Knidoszra utal. A Berenice császárnő hajolajának leírásáról készült három eltérő fordítást elemez Hans Herter. Albert Dietrich Dioszkoridész Materia Medicájának kevéssé ismert, kétféle arab fordításának párhuzamos közlésével igazolja a fordítások közötti eltéréseket. Adalberto Pazzini a 13. és 14. századi orvostudomány hatását még a művészetekben is kutatja, alátámasztásul idézi Bocaccio, Petrarca és Dante műveit. Gundolf Keil és Rolf Müller Lanfranch — olasz származású francia sebész — Chirurgia Magnájának és Chirurgia Parvájának az akkori német fordításokban és sebészi munkákban érezhető hatását, egész Brunschwigig kutatják. Gerhard Eis a londoni codexből „Tractat von den sechzehn Latwergen" című műben leírt nyeletet, míg az egyik szerkesztő, Hans-Heinz Eulner egy fedővakolat alól előkerült, Kozma és Dámján szentekről készült 15. századi festményt ismertet. Kurt Goldammer a 16. századi híres Paracelsus eszmevilágából az anyag és a világmindenség szerkezetére vonatkozó tanait elemzi. A Montpellier-ben kialakult „orvosi-iskola"orvosi és sebészképző szerepét emeli ki Louis Dulieu, cikke végén névszerint felsorolja az 1521—1620-ig gyakorlatot folytató sebészeket. Az első jelentős spanyol sebésztudós, a 16. századi Dionysio Daza Chacon életét, a kor társadalmát és Chacon munkásságát Donald O'

Medley angolnyelvű cikke mutatja be, míg a háromgenerációs Meibom család négy férfitagjának gazdagés sokrétű kutatómunkájával, írásaik szakok szerinti csoportosításával Karl-Heinz Weimann foglalkozik. Günter Mann a 17. századi Joseph Furtenbach ma korszerű, de akkor szinte utópiának tűnő várostervezésével foglalkozik, melyben bár körülírva, de már megtalálható a zöldövezet, vízelvezetés, zajártalom stb. Prágai kiadású, 17. századi, házi orvoslással foglalkozó német-héber nyelvű könyvecskét fedez fel számunkra Joshua Leibowitz, hangsúlyozva e könyv előszavának szociális elgondolásait. Rolf Winau fontos szerepet tulajdonít az orvosi gyakorlatot szabályozó rendeletek kialakulásában és megfogalmazásában a fejedelmi-udvari orvosoknak. Martin Plessner dolgozatának témája Abul Oseiba (Ibn Abu Oseiba Muvalfi el Din) arab orvos-életrajzíró munkájának különböző fordításaiban észlelhető eltérések. Charles Coury és Melle M. Viriot a párizsi „Unter den Linden" orvosi iskola alapítását, tanárait és azoknak a dermatológiára kifejtett hatását tanulmányozzák. Az általunk is nagyrabecsült Valeriu L. Bologa az erdélyi származású Johann Hedwig orvos-botanikus — a monarchia elnyomása ellenére — elért eredményeit