Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 81. (Budapest, 1977)

FOLYÓIRATOKBÓL - Rivista di Storia della Medicina, 1975 (Kapronczay Katalin)

volt, nemcsak a betegeket látogatta és gyógyszereket írt elő, hanem baráttá, tanácsadóvá vált egyéb kérdésekben is. Nem volt ritka az olyan udvari orvos, aki komoly politikai szerepet is kapott. A ,,

medico straordinario" titulus már egy előkelőbb állást jelentett. Különleges esetekben kérték ki a tanácsát, konzíliumokra hívták meg stb. Természetesen a honoráriumuk is ennek megfelelően magasabb volt. Sebészt csak egy-egy esetben hívtak meg az udvarba, ha baleset történt, esetleg háborús időszakban. Elmaradhatatlanok voltak az udvarból a pap-orvosok, az asztrológusok és az alkimista gyógyászok. A középkorban nagy jelentőséget tulajdonítottak az asztrológiának, annál is inkább, mivel az egyház is jóváhagyta az orvosi asztrológiát, alkimista nélkül pedig el sem lehetett képzelni egyetlen főúri udvart sem. A városi orvosok helyzete és munkája egész másképpen alakult, őket a városi hatóságok alkalmazták. Jogaik és kötelességeik pontosan meg lettek határozva. Általában a városban laktak, hogy könnyen elérhessék őket, hosszabb időre nem hagyhatták el a várost, különösen járvány idején vették ezt szigorúan. A leszerződött orvosnak ingyen kellett gyógyítani a város lakóit, akár gazdag, akár szegény. Felkereshették a lakásán is, de adott esetben ő volt köteles elmenni a beteghez. Ezenkívül a városban megbetegedett átutazó idegenekkel is köteles volt foglalkozni. A szerződést akármelyik fél felbonthatta, akár 1 — 2 hónap elmúltával, de gyakori volt a hosszú éveken keresztül ismételten megújított szerződés is. Nem egy esetben idegen tartományból kerültek át orvosok. Először csak próbaidőre, majd később állandósították őket. Az idegen tartomány béliek ellen azonban tiltakozott mind a lakosság, mind a kollégák, mivel a fizetésük magasabb volt. A sebészek és orvosok működését több rendelet is szabályozta, az elsőt 1430-ban VIII. Amadeo hozta. Ebben külön fejezetek vonatkoztak az orvosokra, a sebészekre és a gyógyszerészekre. Nagyon fontos momentumokra tért ki Emanuele Filiberto 1568-ban kiadott dekrétuma: el kell tiltani az orvosi gyakorlattól, aki nem rendelkezik doktorátussal vagy legalább a licentiatusi fokozatot nem érte el. Szabályokba kell foglalni a gyógyszerek áruba bocsátásának körülményeit is. A sebészek számára a gyógyításhoz legalább a protomedikus engedélye kell. A sebésznek be kell jelenteni azokat az eseteket, ahol szándékos, erőszakos, vagy önkéntes sérülést vél felfedezni. A sebésznek nem szabad eret vágni vagy orvosságot rendelni az orvos megkérdezése nélkül. Nemcsak a herceg személyesen, hanem a városállam tanácsa is hozott általános törvényeket, amelyek a higiéniára és a gyógyításra vonatkoztak. Nagyon érdekes a Torinóban 1360-ban kiadott rendelet egyik szakasza, amely a leprával kapcsolatos. A Tanács megbízottainak működésük első hónapjában ki kellett választani két becsületes embert, akik felkutatják az esetleges leprás megbetegedéseket a városban. Tehát nem az amúgy is kevés orvost terhelték vele, hanem az emberi becsületességre bízták, hogy saját érdekükben, a tömeges megbetegedéseket megelőzendő, jelentsék be a betegeket. A másik cikkely pedig azt mondja ki, hogy a külföldi orvosoknak vizsgát kell tenni a városi fizikus és egy pap előtt. Nemcsak az orvosi szaktudást kellett bizonyítani, hanem az egyház képviselője előtt filozófiai és morális beállítottságát is kinyilváníttatták vele. Az 1433. évben Ivrea-ban kiadott rendelet világos megfogalmazása a gyógyszerészek, orvosok, sebészek és borbélyok feladatainak. Ér-