Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

MŰHELYTANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Ötezer év orvosi ruhái

rendű ágait képviselték egészen a XVIII. század végéig, hiszen tevékenységük nem volt egyetemi végzettséghez kötve. Ruházatuk — társadalmi helyzetüknek megfelelően — általában kevésbé díszes, tekintélyes, jobban beleolvad az általános polgári öltözékekbe. Mivel többnyire céhek keretén belül működtek, ruhájukat a céhen belül elfoglalt helyük (mester, segéd, stb.) határozta meg elsősorban, s nem a mesterségük. Természetesen bizonyos foglalkozásból eredő sajátságok megmutatkoztak az ö öltözetükben is (legombolható ujj, táskaszerű zseb stb.), de ez nem volt törvényszerű és általánosan érvényes. A fent elmondottak alól persze bőven akad kivétel is. Ambroise Paré udvari sebész volt, pedig nem végzett egyetemet, ruhája ennek megfelelően udvari öltözet, a gyógyszerészek közül pedig számosan — gazdag polgárokként — igen magas tisztségeket töltöttek be, így gyakori az olyan portré, ahol eredetileg gyógyszerész foglalkozású embert díszes ruhában örökítettek meg. De ezeket az öltözékeket a magas hivatali tisztség s nem eredeti foglalkozásuk határozta meg. A XIX. század folyamán a sebészi, gyógyszerészi foglalkozás — az egyetemi képzés létrejöttével — rangban fokozatosan közeledett az orvoséhoz, míg végül a hierarchikus különbségek teljesen eltűntek. De ez az időszak egybeesik avval a korral, amikor a polgári öltözködésben amúgyis az állampolgárok egyenlősége hangsúlyozódott ki, s az eltérések csupán jelentéktelen, történeti szempontból elhanyagolható részletkülönbségekké lettek. Az orvosi foglalkozás különböző ágaiban egészen a XIX. század közepéig kizárólag csak férfiak tevékenykedtek, a nők csupán mint kisegítő személyzet, az ápolásban vettek részt, legtöbbször mint valamely ápoló-gyógyító rend tagjai. Valamint a nők — bábák — területe volt a XIX. századig a szülészet. Ezért a női viseleteket is csak ezeken a területeken keresztül mutathatjuk be. AZ ORVOSI MUNKARUHA, A STERIL ORVOSI ÖLTÖZÉK KIALAKULÁSA A XIX. század második fele új, érdekes fejezetet jelent az orvosi viseletek történetében. Erre az időszakra esik az orvosi szakmai formaruha kialakulása. Az eddig tárgyaltakból kiderült, hogy az orvosok viseletében — akár eltért, akár megegyezett az általános viselettel — különlegesebb szakmai, higiéniai szempontok régebbi korokban nem érvényesültek. S még a XIX. század második felében, amikor már ismertté váltak a legújabb mikrobiológiai felfedezések, s amikor az aszepszis-antiszepszis problémája az orvosi érdeklődés középpontjába került, még ebben az időben sem volt természetes sokak számára az a szükséglet, hogy az orvosnak vizsgálat és műtét közben megfelelő steril védőöltözettel kell biztosítania betegeit a fertőzés ellen. Semmelweis Ignácot keserű tapasztalatai rávezették arra a felismerésre, hogy az orvosok fertőtlenítő kézmosása és a betegek tisztántartása (ágynemű stb.) elengedhetetlen feltétele a sikeres kórházi kezelésnek, de az orvosi öltözékre neki sem terjedt ki a figyelme. Közismert tény, hogy Lister még frakkban operált, s a kezéhez tapadt szennyet, vért kabátjába törölte. Firtsch-ről, a prágai egyetem professzoráról feljegyezték, hogy operációnál nanking-nadrágját átvette, ám ezt nem higiéniai meggondolásból, hanem saját ruhájának kímélése végett tette. Az eleganciájáról is híres Jüngken (1793 — 1875), berlini sebész mindig fekete talárban operált, Jules