Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)
TANULMÁNYOK - Antall József — Doleviczényi Péter — Kapronczay Károly: Jan Nepomuk Czermak (1828—1873) a gégetükrözés egyik felfedezője
tatása jelentett különös gondot. A szerkezetet bemutatta a bécsi Josephinumban és az egyetem tanári karának, de mindkét helyen nehezen kezelhetőnek és orvosi vizsgálatokra alkalmatlan találmánynak minősítették. Bozzini fényvezetőjének orvostörténeti jelentőségét az adja, hogy indirekt, mesterséges fényforrást alkalmazott. A Bozzini-féle kísérlet után hosszú ideig csak természetes fényforrás felhasználására törekedtek. A genfi Senn — feljegyzések szerint — egy nehézlégzésben szenvedő, hangtalan kislány gégéjét vizsgálta tükör segítségével, de hogyan, arra nézve semmi biztos adattal nem rendelkezünk 17 . Esetét leközölte az Académie des Sciences, majd a Journal des progrès című szaklapokban. Azonban közleményét a szerkesztőségek csak később közölték, emiatt Senn és Benjamin Guy Babington között prioritási vita támadt. Babington egy gégetükröt vezetett be a beteg garatjába, egy nagyobb tükörrel pedig napfényt vetített rá. Szerkezetét „Glottiscop"-nak nevezte el. Nehézségeit maga Babington ismertette a szerkezet bemutatóján. A beteg a napfénnyel szemben ül, bal kezében tartja a másik tükröt. A garatba vezetett tükröt meleg vízbe mártották a párásodás ellen. (Ma is a tükör melegítésével akadályozzuk meg a párásodást.) A nyelvet viszont lapoccal nyomta le. A legnagyobb hiba az volt, hogy a vizsgálat a beteg aktív segítségét kívánta. 18 Később Babington meghatározta a tükör hajlásszögét. A múlt század harmincas éveitől kezdve egyre többen kísérleteztek a gége tükörrel történő megvilágításával. Bennetti — a párizsi opera olasz orvosa — vizsgált tükrös szerkezettel betegeket. Szerkezetéről Trousseau és Belloc Selligue állították, hogy ezt nem Bennetti hanem egy gégesorvadásban „szenvedő" beteg — egy gépész — szerkesztette orvosa számára. Ez valóban egy lappal kettéválasztott fémcső volt, melynek egyik járatán a fényt bevezették, másikon a tükör segítségével a kapott képet tanulmányozták. Ez nagyon nehézkesnek bizonyult, ráadásul a betegek egy része bírta csak el a tükrözéssel járó fájdalmakat. 19 Ezzel egyidőben Lyonban Baumés mutatott be pálcára erősített, csavarral állítható tükröt, aminek segítségével napfénynél tanulmányozta a gégefedőt. Ezek egyszerűsége, állíthatósága vált alapjává a Türck által szerkesztett gégetükröknek. 1840-ben Liston használt gégetükröt, bár ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Négy esztendővel később (1844-ben) Warden Edinburgh-ban ólomüveg-hasábot használt, amelyet előbb melegített, majd a garatba helyezte és ennek segítségével vetítette az Argandi-féle lámpa fényét. Ezzel állítólag a kannaporcot is látta egy betegnél. A hangrést és a kannaporcot megvastagodottnak találta. Ő volt az első szerző, aki a gégetükrözés észlelését leírta. 20 Vele egyidőben Londonban Avery hoszszúkás tükrét egy középen átfúrt homorú tükörrel világította meg, de vizsgálatairól nem számolt be, működése csak halála után vált ismeretessé. Kísérlete lényeges vonatkozásokban közel állt az indirekt laryngoscophoz. 21 17 Bozzini, Philipp: Der Lichtleiter oder Beschreibung einer einfachen Vorrichtung, und ihrer Anwendung zur Erleuchtung innerer Höhlen, und Zwischenräume des lebenden animalischen Körpers. Weimar, 1807. 18 Navratill: 7-10. 19 Irsay Artúr: Útmutató a gége és orrtükrözéshez. Bp. 1893. 11. 20 Navratill: 13. 21 Navratill: 13.
