Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Grynaeus T.: Engi Tüdő Vince — a legenda és a valóság (Bálint Sándor)

a bakteriológiai ismertetések. 1881-től kezdve rendszeresen hangzanak el orvostörténeti előadások is. 1896—1920 között 12 speciális társaság alakult. E specialitások összefogása egyre több gondot okozott az anyaegyesületnek. A könyv igen bőségesen foglalkozik a társaság otthonának, a domus medicának létrehozásával, fenntartásának kérdéseivel. A létesítmény részben a gyarapodó szakkönyvtár elhelyezésére szolgált, részben társadalmi és tudományos események színhelye volt. Az első épületet a húszas években nyitották meg. Ez 1944-ben politikai színezetű merénylet következtében elpusztult. 1949-ben költöztek be a második, nagystílűbb új domusba. A társaság életének eseményei között, egyebek mellett, megismerkedhetünk irodalmi kiadványuk, a „Nordisk medicin" megjelentetésének körülményeivel, alapítványok, pályadíjak létesítésének adataival. A kiadvány a dán orvostársadalmi élet utolsó 200 évének színes, bőséges összefoglalása. Birtulan Győző Grynaeus Tamás: Engi Tüdő Vince — a legenda és a valóság. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. 1972/73. Szeged, 1974. 155-183. p. A szerzőnek Engi Tüdő Vince (1864—1922) alakjával foglalkozó és az Évkönyvben megjelent dolgozata a szegedi néprajzi kutatásnak egyik régi, súlyos adósságát törleszti. A századforduló szegedi újságcikkeiben, írói alkotásaiban elmarasztaló, sőt megbélyegző célzattal sűrűn felbukkan a „népbolondító" Tüdő Vince alsótanyai javasember neve. E beszámolók, ítélkezések mindig a társadalmi összefüggésekből kiszakítva, a kényszerű negatívumok számbavétele, tehát helyes valóságismeret nélkül történtek. Soha nem esett bennük egy árva szó sem arról, hogy milyen hagyománynak, illetőleg gyakorlatnak örököse, milyen népi funkcióknak és szükségleteknek hordozója Tüdő Vince. Grynaeus Tamás ennek tisztázására, a századforduló tanyai nép életében szinte szükségszerűen betöltött szerepének feltárására vállalkozott. Szigorúan a paraszti utókor élőszavas, sokéves fáradozással összegyűjtött hagyományaihoz ragaszkodik, ezért kézirata egyúttal elsőrangú néprajzi és orvostörténeti forrás. Nem a fölényeskedő városi ember szemléletével, apriori tételeivel közeledik föladatához. Előadásában belülről, Tüdő Vincéből mint közösségi fenoménból indul ki és lehetőség szerint mindig a népemlékezetből jellemzi. Ebből egy hatalmas parasztszemélyiség összetett alakja bontakozik ki, amely kivételes szuggesztivitással magában hordozza a szegedi táj irracionalizmusra is hajló, franciskánus színeződésű hagyományait, a hódoltsági licenciátus, azaz a fölszentelt papot helyettesítő elnépiesedett vallási gyakorlatot őrizgető feladatkörét, a boszorkányvilág szegedi képzetvilágát, a lelki gyógymódok magatudatlan ismeretét és alkalmazását. Rámutat arra, hogy a Tüdő Vince tanyájában „berendezett" ispotályféle egyrészt még középkori gyakorlat maradványa, másfelől korszerűtlensége, együgyűsége mellett is reális egészségügyi funkciót tölt be az akkori orvosi ellátás gyér volta, meg a városi kórház messzesége, nem utolsó helyen a szegény nép bizalma, sajátos betegségfelfogása miatt is. Grynaeus a gyűjtött anyagot megfelelő néprajzi és orvostörténeti párhuzamokkal kíséri. Nem ítélkezik, értelmezni, megjeleníteni akar. Szól az egyházi és a közigaz-