Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

MŰHELYTANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Ötezer év orvosi ruhái

oldalukon karddal, kezükben pedig díszes, gombosvégű doktor-pálcával jelentek meg (baculus nodosus). A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában levő házi gyógyszerszekrény középső ajtaján orvosfigurát láthatunk ilyen díszes öltözékben, talárban, bottal kezében. A XVI. századtól kezdve a sebészek, fürdősök többnyire céhekbe tömörültek. Igen gyakori, hogy ezekbe a céhekbe az orvosok is beletartoztak, bizonyítva, hogy „mesterség és tudomány" nem mindig választható el mereven, s tudjuk, hogy e korban nem ritka jelenség a kettős mesterséget gyakorló orvos-sebész, vagy orvosgyógyszerész sem. A XVII. század elejéről ránk maradt céhlevelek nem csupán a fölvétel feltételeit határozzák meg, hanem részletesen leírják a céhtagoktól megkívánt életmódot, ruházatot, szokásokat is. (Sárospataki borbély céhlevél, 1607, marosvásárhelyi borbélyok céhlevele, 1628, stb.)

17 Egy 1650-ből való feljegyzés arról szól, hogy Spillenberger Jónás, lőcsei gyógyszerészt 20 icce borra büntették meg, amiért a tanácsüléseken a hagyományos német polgári köpeny (Schaube), és csatos cipő helyett mentésen, piros csizmásan, azaz magyar viseletben jelent meg.

18 Ez az adat egyben arra is rámutat, hogy városaink német polgárai — akik közül nagy számban kerültek ki orvosok, gyógyszerészek — a XVII. században már erős hajlandóságot mutattak a magyar viseletre, amely részben a megerősödő asszimilálódási folyamatra utal, másrészt orvosaink, gyógyszerészeink kedvező anyagi helyzetére, amelyet a német polgári ruhánál dúsabb, gazdagabb magyaros viselettel is hangsúlyozni igyekeztek. 1675-ben el is törölték a régi szokást, amelyért még Spillenberger Jónás büntetést fizetett, s határozatban mondták ki, hogy a szenátorok magyar viseletben tartoznak megjelenni az üléseken.

19 Ugyanakkor a meggazdagodott mesteremberek, köztük borbélyok, gyógyszerészek stb. viseleti túlkapásai ellen Magyarországon is több tiltó rendelet született. így például 1656-ban, az Öt szabad királyi város szövetkezésekor (Kassa, Bártfa, Eperjes, Kisszeben, Lőcse) kimondották, hogy: „Mivel a ruházatban való nagy kevélség az mesteremberek között annyira eláradott, hogy már ő közöttük és a nemes emberek között ez iránt majd semmi különbség nem láttatik; a nusztok, kamoka ruhák, drága köntösök, sárga csizmák ö náluk felettébb nagy abususba, rossz szokásba jöttének közönségesen: ezért egyenlőképpen végeztük, hogy ezután ezen rossz szokás és felettébb való kevélség a ruházatban e becsületes városokban teljességgel megtiltassék és minden ember, a mint az ő rendihez, állapotjához illik, úgy viselje és tartsa magát'".

20 Már a kora középkortól kezdve elterjedt peregrináció nagyban éreztette hatását a tanult emberek — orvosok — öltözködésében. A külföldi egyetemeken létrehozott burzák (diákegyesületek) alapszabályzatai betekintést engednek életmódjukba, leírják a diákoktól megkívánt viseletet is. így például a wittembergi burza alapszabálya (1555) meghagyja, hogy: a tanulók komoly, hosszú, magyar ruhát viseljenek, feltűnő szabású, aranyzsinóros, drágaköves, tollakkal díszlő kalpagokat pedig ne használjanak. „Ha pedig valaki megfeledkezne minden szeméremről, nem pirulna magyar öltözet helyett más nemzetek ruháját felvenni, akkor első ízben megintessék, s ha ez 17 Szádeczky: Iparfejlődés. 2. köt. 18 Main Gáspár; Lőcsei krónika, 3. köt. 19 Magy. művelődéstört. 4. köt. 375. 20 Szádeczky : Iparfejlődés. .. 188.