Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 78-79. (Budapest, 1976)

MŰHELYTANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Ötezer év orvosi ruhái

alapja a tunika, gallértalan, végig bő, gombolás és öv nélküli, gyakran ujjatlan ing. A honfoglaláskori magyarok öltözete társadalmi tagozódástól függetlenül keleti jellegű volt. A kereszténység felvétele az öltözködésben éppúgy, mint életmódban, harcmodorban stb. a nyugati szokásokhoz való igazodást eredményezte, de ez az igazodás nem volt mindenkire egyaránt érvényes. Krónikáink (Képes Krónika, Anjou Legendárium stb.) jól tanúsítják, hogy a XIV. századi magyarság tarka változatosságban mutatta a különböző viseleteket, a legfrissebb itáliai divattól a kunok keleti mezéig. Zsigmond és Mátyás korában a nyugati viselet lett kedveltebb, olasz reneszánsz ízlésnek hódolt gazdag polgár és udvari ember. A keleti viselet újjáéledéséhez csak a törökkel való szorosabb kontaktus vezetett. A nyugati módra nehéz fegyverzetbe-páncélba öltöztetett hadsereg nem volt alkalmas a török elleni hatásos küzdelemre. A XVI. században a magyarság újra harcmodorának megváltoztatására, az ellenség fegyverzetének és evvel együtt ruháinak átvételére kényszerült. Ez a ruházat, amely valójában könnyűlovassági öltözet — huszár ruha —, a magyar nemzeti viselet alapja lett. Kezdetben oly mértékben hasonlít a török öltözékre, hogy korabeli ábrázolásokon láthatjuk, a huszárt a töröktől csak kócsagtollas kalapja különbözteti meg. E ruházat lényegét szabása adja meg, mint ahogy azt a Kisszebeni Szabásmintakönyv (1641) ábrája is mutatja. Fő alkotói: szűk nadrág, csizma, ing, sűrűn zsinóros dolmány és mente. A női nemzeti viselet csak később, a XVIII. század elején, s a férfiruha hatására alakult ki. Az orvosok Magyarországon is a polgári rendbe tartoztak, s mivel városaink legnagyobb részét idegen, német és részben olasz polgárság töltötte meg, náluk a keleti (magyaros) viselet nyomait egészen a XVII. század végéig hiába keresnénk. A polgárok ruházata vagy olasz, vagy német divatot követett. A XVIII. században, az abszolutizmus időszakában a franciás ízlés Magyarországon is uralkodóvá lett. A reformkorban fellobbanó nemzeti érzés azonban elsöpörte ezt, s nemcsak a magyar nyelv, hanem a magyar ruha is a nemzeti, hazafiúi érzés kifejezője s mint ilyen, egyre általánosabb lett. A kiegyezés után a gyors polgári fejlődés a ruházkodásban is magával hozta a polgári divat térhódítását. A millennium idejére díszruhaként konstruálták meg a magyar ruha elemeiből a hivalkodó ,,díszmagyar"-t.

13 Városaink túlnyomórészt német polgárai már a XVII. század második felében erős hajiadóságot mutattak a magyar viseletre, bár a nyugati stílusú öltözködésnek is voltak tántoríthatatlan hívei, pl. az erdélyi szász városok lakossága elzárkózását fejezte ki evvel is. Egyes társadalmi csoportok tekintélyüket akarták növelni az idegen, a közember előtt szokatlan viselettel. Tudósok, tanárok, orvosok, borbélyok, inzsellérek és protestáns papok a külföldi főiskolákról hozták magukkal a francia, olasz, német viseleteket. A középkori orvoslás legjellemzőbb formája Magyarországon is a kolostori orvoslás volt. A nyugati országokból hazánkba hívott szerzetes-rendek: Szt. Benedek rend 1002-től, Szt. Antal rend (antoniták) a XI. sz. végétől, majd ciszterciták, premontreiek, domonkosok, ferencesek stb., keresztes lovagrendek: johanniták, templáriusok, ispotályos lovagok stb. és később a női rendek: clarissák, Katalin-rendiek stb. kiterjedt gyógyító tevékenységet folytattak és az országban több helyen (Pécs13 A magyar viselettörténet tanulmányozásánál Höllrigl József, Szendrey János, Varjú Elemér, Undi Mária munkáit (ld. irodalomjegyzék!) használtam elsősorban.