Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)
ADATTÁR - Daday András: Egy orvostörténész visszaemlékezései
sómat. így reggel 8 órától délután 2 óráig az OTI-ban, este 6-tól 8 óráig a MABI-ban dolgoztam. Magángyakorlatomat kénytelen voltam leépíteni, hogy a délutáni pár órát levéltárban, könyvtárban tölthessem. A napközben gyűjtött anyagot este 9-től kezdve dolgoztam fel. Előfordult, hogy a hajnal is az íróasztal mellett talált. Ez a kényszerítő életbeosztás lehetetlenné tette számomra, hogy nagyobb téma feldolgozásához kezdjek. Csak a későbbi időben került sor erre. A nagykeretű téma feldolgozása ugyanis nyugodt légkört, a tárgyban való komoly elmélyedést, az eseményekben való elméleti részvételt, a szereplőkkel szinte együttélést követel. Hol voltam én ezektől a lehetőségektől tisztviselő orvosi állásomban és gyógyító orvosi beosztásomban, biztosítottak zaklatása és betegek örökös panaszai között? 1929-nek volt egy orvostörténeti nevezetessége is. Ekkor rendezte a Német Orvosés Természettudományi Történelmi Társaság első külföldi kongresszusát, Győry tiszteletére Pesten. Itt is szerephez jutottam. Egy kisebb méretű kiállításhoz gyűjtöttem össze az anyagot. 1931-ben a nemibetegségek elleni küzdelem volt a közegészségügy egyik legfőbb feladata. Ennek a küzdelemnek volt része az Egészségügyi Múzeumban rendezett kiállítás, melynek népies vonatkozásait s írásos emlékeit összegyűjteni és kiállítani ismét az én kötelességem volt. Humán- és állatorvostörténeti munkásságomat három ember figyelte lépésről lépésre. Győry, Magyary-Kossa és Hutyra Ferenc, az Állatorvosi Főiskola rektora. Az ő biztatásuk adott erőt, ha már belefáradtam a munkába. Ha valamit elértem, nekik köszönhetem. Hutyra biztatására adtam be az állatorvosi főiskola tanári karához magántanárrá habilitásom iránti kérésemet. Tárgyköröm: az állatorvostan története, különös tekintettel hazai viszonyainkra. Próba előadásomat a keleti marhavész elleni küzdelemről tartottam. így lettem én az állatorvostörténet első magántanára Magyarországon. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra, mert európai hírű tanárok adtak elő abban az időben a Főiskolán. Három évvel később, 1934-ben a szegedi egyetem orvosi fakultása habilitált magántanárra. Tárgyköröm „Fejezetek a magyar orvostörténelemből, különös tekintettel közegészségügyünk kialakulására." Próba előadásomon régi tanáraim közül már csak Lőte József nyugalmazott tanár jelenhetett meg, ki kolozsvári előadásaival szintén hozzájárult ahhoz, hogy az orvostörténelem művelésére szántam magam. 1937-ben az Állatorvosi Főiskola országos ünnepélyre készült. Fennállásának 150. évét szándékozott emiékezetessé tenni. Javaslatomra a tanári kar hozzájárult ahhoz, hogy az ünnepélyre megrendezzem a földkerekség első állatorvostörténeti múzeumát. Gyakorlati hasznát ennek a múzeumnak az állatorvos-történelem előadásával kapcsolatosan tapasztaltam, amikor a IV. éves hallgatóknak bemutattam. Visszhangot keltett ez a vidéki állatorvosok között is s nem egyet serkentett ilyen tárgyú dolgozatok megírására. Amikor Erdély egy részét ismét visszacsatolták Magyarországhoz, s a magyar egyetem ismét megnyitni készült kapuját Kolozsvárott, eddigi munkásságom nagy elismerésben részesült. A szegedi egyetem kérdést intézett hozzám, hogy vállalnám-e az orvostörténeti tanszéket? Ismerve Erdély nemzetiségi viszonyait s a nemzetközi helyzetet, sejtettem, hogy a javunkra történt változás csak rövid életű lehet s ezért fájó szívvel bár, de nem vállaltam az igen megtisztelő megbízatást. Ezzel az elhatározással messze