Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

ADATTÁR - Hippokratész: A terméketlen nőkről Fordította: Nagy Ferenc

26 (23S) Ha pedig teherbe esik ugyan, 169 de elvetéli kéthónapos magzatát, ponto­san akkor, sem előbb, sem később, és ezt elszenvedte kétszer vagy háromszor ugyan­így, vagy akár idősebb magzatát ugyanezen a módon vetéli el, annak a nőnek a méhe nem tágul a benne növekvő és fejlődő gyermek nagyobb terjedelmére két- vagy háromhónaposnál többre, hanem az [a magzat] növekszik ugyan, de a méh semmit sem tágul hozzá ; tehát ezért vetél el sok nő ugyanaz időre. Az ilyen nőnek ki kell öblíteni a méhét és a lehető legalaposabban átszellőztetni a következő betétekkel, illetve gyógyszerekkel : egy uborkának a belsejét kivágva át kell törni, kevés kom­paszsilphiumot 17 " is hozzá, keveset elkeverni nagyobb mennyiségű főzött mézben : ezt egy szonda köré kell tenni, olyan vastagságúra formálva, amekkorát be tud fogadni a méhszáj, majd fel kell tolni a méhszájig, sőt tovább kell lökni, míg a méh pereméig nem ér ; ha pedig leolvadt a gyógyszer, ki kell venni a szondát és ugyanúgy téve a hajtószerrel és a vad [nyers] tök belével, az előbbi eljáráshoz hasonlóan kell azt odahelyezni. Egyék pedig ez idő alatt [a nő] igen sok fokhagymát és silphium­szárat, és egyéb olyan diétával éljen, aminő bőségesen támaszthat szelet a hasüreg­ben. S tegye fel magának a betétet harmadnaponként, míg láthatólag jól nem érzi magát ; néha azonban több időn keresztül is ; egészben véve pedig, amiképp megfelel ; a közbeeső napokon enyhítőszerekkel kell élni. Ha az enyhítőszerektől helyreállt már a méhszáj s jelentkezett a havi vérzés, bevárva, amikor már száraz, közösüljön a férjével. 27 (23!>) Ha pedig szelet akarsz kelteni a méhben, kb. egy gerezd fokhagymát és silphium-levet kell hozzáelegyíteni a betéthez. 1 ' ] 28 (240) 5 ha egy nő nem bírja végig a tízhónapi terhességet] 72 hanem elvetél és ezt több ízben elszenvedi, annak a méhét meg kell tisztítani a víztől, vagyis hajtószerrel kezelni, hogy a víz kitisztuljon. 29 (241) Ha pedig befogadva a magot sem esik teherbe, ez legtöbbször akkor történik, ha a méhnyak természetellenesen kinyílik, 173 a havi vérzés nagyobb meny­nyiségű és vizenyősebb lesz a kellőnél, úgyhogy a nőtől eredő mag nem fogamzik meg a szülésre, vagyis a férfitől hozzá jövő mag elpusztul ; ez pedig a test, illetve méh betegsége esetén következik be. Az ilyen nőnek tehát időnként alul ható szereket kell adni, és gőzölni az egész testét, a méhét pedig borecettel 171 és tengervízzel, átmelegí­tett szondákat bevezetve ; s be kell dobni a gőzölgő folyadékba ciprushasábocskákat, és babérlevelet, 173 levágva zölden, és polyknemon 176 leveleit; gőzölni pedig annyi ideig kell, ameddig alkalmasnak látszik ; ezután pedig öblítse ki magát [a nő], borecetbe főzve lótusz fa-háncsot, 17 7 rózsaolajat és polyknemont ; végül pedig gőzölni 163 Vö. A superfetatióról 27. 170 Silphium perfoliatum. 171 Pontosabban a betét alapanyagához. 172 Ókori időszámítás szerint. 173 A másik poláris baj — az elzáródás mellett. 171 ősi természetes gyógyszer. 175 Folia lauri: Apollónak szentelt növényként az örök, természetben megújhodó ifjúság jelképe. 176 A rhamni körébe tartozó zizyphus. 177 Lotus tenuifolius.

Next

/
Thumbnails
Contents