Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 75-76. (Budapest, 1975)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Spielmann József: A kartéziánus szemlélet sodrában

új mezsgyét nyitó tudósok nem kerültek ki soraikból, de az új ismeretek megszilárdításáért küzdők derékhadában — és nem is az utolsó sorban — több erdélyi orvossal találkozunk. Az Angliában élt, a közelmúltig alkimistának tekintett Bánffihunyadi Jánosról, a Gresham College tanáráról, Schultheisz és Tardy kutatásai derítették fel, hogy a kísérletes kémia egyik úttörője volt. Valószínűleg ő az a XVII. században élt erdélyi tudós, kit nevének említése nélkül, Sarton az új kémia úttörőjének tekint. A később Erdélyben lelkészként működött Bartholomeo Bauschner leydeni tanulmányai idején az akkor még igen vitatott Harvey-i tanok körüli csatározásokban az élvonalban küzdött. De consensu partium corporis humani című, 1656-ban kiadott művéről Adrian Herreboord, leydeni professzor, ismert kartéziánus bölcsész és orvos a mű előszavában a legnagyobb elismeréssel szól, kidomborítva eredeti megállapításait. Bauschner műve a világ nagy könyvtáraiban (London, Bologna stb.) ma is megtalálható. (Huttmann) Henrik Regius utrechti professzort a bölcselet- és tudománytörténet nemcsak Descartes harcos híveként, eszméinek az élettan és kórtan területén való alkalmazójaként tartja számon, hanem a kísérletes klinikai irányzat egyik úttörőjeként is. Több kiadást megért Medicina et Praxis medica c. művében (Utrecht, 1657) a maga és növendékei érdekesebb klinikai megfigyeléseit gyűjtötte össze. Köztük szerepel — a tartalomjegyzékben név szerint is megemlített — Némethi István, az erdélyi Sikó János, Enyedi Sámuel és Gunesch János avatóértekezésének anyaga is. Regius műve a maga korában igen népszerű volt, ezért a fiatal erdélyi orvosok „társszerzői" szerepeltetése XVII. századi orvostudományunk eddigi figyelemre nem méltatott külföldi visszhangjának tekinthető. A század utolsó negyedében indult Ephemerides-ben Köleséri Sámuel kémiai és klinikai tárgyú, Vette György, szebeni gyógyszerész, az ásványvizekről és növényekről szóló észlelésekkel szerepel. S felsorakoztatásunk nem teljes. Vitatható kérdés, orvosaink külföldi egyetemeken megvédett disszertációi eredeti alkotások avagy inkább az értekezést irányító tanár felfogását tükrözik? Az viszont kétségtelen, hogy szellemi arcképüket gazdagítja, annál inkább, mert a holland egyetemeken az 1660—80-as években bemutatott disszertációik Zöme a kartéziánus bölcselet és élettan jegyeit hordozza magán. így a racionalizmus hazai eszmei terjedéséhez is új adatokkal szolgálnak. Az Apáczai-kutatás régóta számontartja a Magyar Encyclopaedia élettani és kórtani fejezeteit. A skolasztikus világkép bomlása Erdélyben azonban már a kartéziánus eszmék behatolása előtt megindul. Csanaki Györgyről, I. Rákóczi György orvosáról, Turóczi-Trostler József állapítja meg, hogy „szellemi tájékozottságában a halódó arisztotélizmus és az ébredő racionalizmus határán áll". Ezt az eszmei kettősséget nemcsak logikai és bölcseleti műveiben követhetjük, hanem 1634-ben Kolozsváron kiadott A döghalálról szóló rövid elmélkedés c. munkájában is. Csanaki jóllehet vallja, a pestis az emberi bűnöket sújtó isteni csapás, visszautasítja a fatalista érvelést, „halál ellen nem terem orvosság a kertben", az orvosi segítség is hiábavaló lenne. Az orvos előírta gyógyszer és kezelés — hangoztatja — nemcsak a pestist gyó-