Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Dittrich, Mauritz: Előremutató elemek a romantikus természetfilozófia életdefinícióiban (német nyelven)

„romantikus közjátéka" idején is biztosították a materialista gondolkodás folyamatosságát. Az „életerő" kérdésével foglalkozó, gyakran kevésbé ismert művek tudománytörténeti elemzése azt bizonyítja, hogy Johann Friedrich Blumenbach (1752—1840), Carl Friedrich von Kielmeyer (1765—1844), Johann Christian Reil (1759—1813) és Heinrich Friedrich Link (1767—1850) nyomán egész sor orvos és biológus fáradozott gyakorlati induktív módszerekkel az élet materialista-monista magyarázatának megteremtésén. Törekvéseik nemcsak a Schelling Természetfilozófiáját megelőző időkben, hanem Schelling tekintélyének virágkorában is világosan bizonyíthatók. A természettudomány és a filozófia terén zajló viták során lényegében — és a problémákat itt némileg leegyszerűsítve -— háromféle életdefiníció alakult ki: 1. immateriálisnak és függetlennek gondolt életerő, amely az összes életjelenségek tovább már nem magyarázható oka és vezérlője (vitalista nézet); 2. differenciált életerő, amely az életfolyamatokban csak részleges funkciókat tölt be( Blumenbach, Kielmeyer, Reil és Link); 3. természettudományosan magyarázható életerő, amelynek funkciói a fizika és kémia induktive nyert megállapításaival magyarázhatók (haladó empirikusok). Az orvostudomány és a természettudományok történetében végül is ez a legutóbbi felfogás győzedelmeskedett, mert a törvényszerűségek felismerése és alkalmazása révén ez szolgálta közvetlenül a gyakorlatot. E gondolkodásmód föltételeként s egyben következményeként ismét a kísérlet került a kutató munka középpontjába. A spekulatív romantikus természetfilozófia háttérbe szorulásával párhuzamosan azonban az ún. „szellemtudományok" és „természettudományok" addigi egysége is megbomlott, s viszonyukat áldatlan, merev ellentét jellemezte. Mauritz DITTRICH, Prof. Dr. DDR — 22 Greifswald, Goethestr. 8. German Democratic Republic