Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Medawar, P. B.: The Hope of Progress (Buzinkay Géza)

tartották, hogy „feleletet adjanak a lexikonnal azokra a kérdésekre, amelyeket a modern technika és természettudomány tesz fel a történelemnek". Valóban így is történt: kevés hasonló jellegű lexikon ismerteti ilyen részletességgel pl. az ókori bányászatot vagy mechanikát. Érdeme a lexikonnak könnyen kezelhetősége mellett, hogy a legfontosabb szerzőknél megadja a rájuk vonatkozó forrásirodalmat; méreteihez képest elég sok szöveg közti ábrát találunk benne, a végén pedig — témakörök szerint — rövid bibliográfiát. A lexikon legfőbb hibája viszont nagyfokú aránytalansága. Nyilvánvaló, hogy nem a sorok száma, hanem a benne foglaltak nívója lehet csak értékmérő, manapság azonban, főképp a laikus számára az is értékmérő lehet, hogy egy-egy címszó mekkora terjedelmet kapott. Erre vonatkozóan csak két példa: Catullusról csak 11 sorral találunk többet a lexikonban, mint Konrád Celtisről; Apuleiusszal és Ulrich von Huttennel azonos terjedelemben foglalkozik. A lexikonban nem csupán a klasszikus ókorról és a vele érintkező kultúrákról, hanem a keresztény középkorról, az újkorról, sőt a legújabb korról és képviselőiről is találunk címszavakat. Ez a tény még elfogadható is volna — az antikvitással valóban minden összefügg —, de hogyan felelhet meg egy 607 oldalas lexikon ilyen hatalmas feladatnak? Jelen esetben úgy „felelt meg", hogy szerkesztői gondosan kiválogatták az európai kultúrkincsből — egy-két más nemzetiségű szerzőn kívül — a német kultúra nagyjait. Csak néhány példa (hasonlóakat sokáig sorolhatnánk): a német humanizmus valamennyi nagy alakjának (Celtis, Reuchlin, Pirckheimer, Hutten, Peutinger stb.) külön címszót szentelt a lexikon, viszont hiába keressük benne Marsilio Ficinót (még a neoplatonizmus címszóban sem szerepel), P. P. Vergeriót, Pico della Mirandolát, vagy pl, az osztrák Cuspinianust — a magyarokról nem is beszélve. Talán az eddigiekből is látható, mi a véleményünk erről a lexikonról — címéül jobban illenék a következő: Deutsches Lexikon der Antike. Quid plura? — Mindent összevetve, úgy érezzük, hogy a jelen szerény vállalkozás esetében a kevesebb többet jelentett volna. Az anyag átgondoltabb és korszerűbb feldolgozása pedig arra is módot adott volna, hogy olyan szerzők ée fogalmak (pl. Tüanai Apollóniosz, Julia Mamaea, areté, oikumené stb.) is beles kerüljenek, amelyeket a laikus olvasó legelsősorban egy Lexikon der Antikkézikönyvben keres. T. Pajorin Klára Medawar, Peter B. : The Hope of Progress. London, Methuen and Co Ltd, 1972. 133 pp. Az esszékötet szerzője az a Peter Brian Medawar, aki 1960-ban F. M. Burnettel együtt az orvosi Nobel-díjat kapta a szövetimmunitás terén kifejtett munkásságáért. Az angol tudós esszé- és tanulmányíróként is ismert, leginkább The Future of Man, The Art of the Soluble és Induction and Intuition in Scientific Thought c. köteteiről. Jelen kötetének tanulmányai, előadásai, vitairatai nemcsak tudósoknak, hanem minden érdeklődőnek szólnak — mindenkinek, akit érdekel a tudományok története, a tudományok hatása a társadalomra. Az írások szelleme, a tudós sok-