Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)
ADATTÁR - Baranyai Kálmán: A Békés megyei Csorvás község halálozási viszonyai a XIX. század végétől
RÁKSTATISZTIKAI ELEMZÉS A rákkutatás iránti érdeklődés miatt a rákhalálozásra vonatkozó adatokat nemcsak a kiemelt ciklusokból gyűjtöttük ki, hanem valamennyi — csorvási — állami anyakönyvből, tehát 1896-tól 1968-ig. így a feldolgozáshoz 393 halálesetről állt rendelkezésünkre néhány ismérv. A csorvási rákhalálesetek számát — nemek és az elhalálozás ideje szerinti csoportosításban — rákbetegségenként az 5. sz. táblázat tartalmazza. A helyi anyagot országos adatokkal részleteiben is szükséges összehasonlítani. Úgy véljük, hogy történeti vonatkozású feldolgozásnál érdeklődésre tarthat számot egy XX. század eleji publikáció. Mi ezért az 1907-ben megjelent — Vargha Gyula és Dollinger Gyula által szerkesztett, s a KSH 19-ik köteteként kiadott „Rákos betegek statisztikája"-t választottuk erre a célra. Ez a munka a maga nemében kultúr- és egészségtörténeti dokumentum is, és jelen — szerény — feldolgozásával annak jelentőségét, korabeli modernségét és megállapításai jó részének időtálló helyességét szeretnénk kifejezni [26]. Vargha Gyula előszavából megtudjuk, hogy a kötet kétirányú adatanyagot dolgozott fel, egyrészt egyéni kérdőlapokon a gyakorló orvosok és egészségügyi intézmények a kezelésük alatt levő és korábban kezelt gyógyultan távozott betegekről adtak számot, másrészt az 1901—1904. évi halálozási adatlapokból a rákhalandóságot dolgozták fel. A közzétett anyag 26 912 halálozásra és 1567 kezelt betegre vonatkozik. Az összefoglaló jelentést Dollinger Gyula egyet, tanár, a Budapesti Orvosegyesület Rákbizottságának elnöke írta a kötethez. A rákhalálozás arányát az összes elhaltakhoz viszonyítva — rákhalálozási hányad — [7] a 11. sz. ábrán mutatjuk be [22]. A rákhalálozás emelkedése, mind országosan, mind helyi viszonylatban rendkívül jelentős. A rákhalálozás specifikus arányszámai így alakultak: Csorváson, 100 000-re vetítve: A rákhalálozás arányszámai 1911—1915 1921—1925 1931—1935 1930—1940 1951—1955 1956—1960 1961—1965 1966—1968 62 60 92 68 83 104 102 161