Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

ADATTÁR - Kapronczay Károly—Vida Tivadar: Tarczay Kálmán Törökországból 1871-ben írt levelei

S Tarczay Kálmán levele anyjához Damaszkusz, 1871. május 10-én Ismét csak minden második hétfőn megy el innen a posta. Mivel a május 8-i hétfőt elszalasztottam, és útban voltam sajnos, ez a levél csak a május 22-i hétfői hajóval megy el Európába, s így jelentősen később érkezik majd, mint reméltem. Pünkösd után, május végén. De mi mást tehetünk itt. Ebben a vonatkozásban nagyon türelmesnek kell lenni, és nem szabad azt akarnunk, ami Európában van, mert különben az ember itt egyetlen elégedett pillanatot sem élvezhetne... Most tehát visszatérek menetbeszámolómra. Utoljára Han Huszszeinban írtam.

11 Azóta már a sivatag paradicsomában vagyok, a virágdús és vízbő Damaszkuszban. Bejrut után az országút állandóan emelkedik, hol meredekebben, kanyarokban, hol lassabban, ki a Libanon felé. Fent Chan Huszszeinban volt az első éjjeli szállásunk. A tengerre nyíló kilátás, a mélyen alant fekvő Bejrutra és a szír sivatagra, a sok elszórt falura és kolostorra, a Libanonban nagyon érdekes volt. Másnap reggel néhány óráig még magasabbra mentünk, egészen a Libanon legmagasabb hágójáig, aztán lassan lefelé, az egész nap lefelé, míg végül ívben kanyarodva síkságot pillantottunk meg mélyen alant, meglepően szép, zöld völgyrétet. Ez a „Buqua'a", hatalmas olajliget a Laontesz völgye és Baalbek-é. Szemtől szembe emelkedett az Antilibanon. Ez a magasan fekvő völgy, az örök tavasz valóságos kertje, az Antilibanon és a Libanon közt van tehát, Hasbeya mellett hátiránt, a drúzok földjén, észak felé zártan és kifutva Baalbek vidékére. Itt élnek együtt most megnyugodva a drúzok, maroniták, mutuálok [?] és az arab beduinok. Azt, hogy mi volt egykor ez a vízbő magaslati völgy, tanúsítják a világ legcsodálatosabb romjai, a hatalmas baalbeki templom-vár, aztán a rengeteg szanaszét heverő oszlop és oszlopfej, mesterséges halmok kiszámíthatatlanul régi időkből; már Krisztus előtt a 14. században annyira kívánatos volt ez az ország, hogy II. Ramzesz Egyiptomból hadjáratra vállalkozott az itteni fejedelmek ellen. Ez a síkság még ma is példátlanul termékeny. Sohasem láttam még ilyen gabonát, ilyen kalászokat. Sajnos, csak nemrég volt ez a vidék borzasztó gyilkosságok színtere, a legszörnyűbb büntetés az akasztás volt, különösen a nazareusok számára, akik inkább hagyják felnyársalni magukat, mint akasztani, mert az utóbbi esetben a lélek nem tud távozni a szájon, hanem az ellenkező irányban hagyja el a testet. A harmadik napi útszakasz a Buqua'a-tól indul fel az Antilibanonra, részben sziklás völgyeken keresztül kanyarogva az antilibanoni első éji állomáshely, Dimasz falu felé, s ettől északra, a 4. nap végén megbarnulva az izzó naptól és a portól, tartottuk bevonulásunkat Damaszkuszba. Zenekar és gyalogság jött elénk. Most 3 napja abban a városban vagyok, amelyet már Dávid koronája legdrágább gyöngyei közé számított, a perzsa költő, Sadi „Rózsaligetének" helye, a „paradicsomillatú", „a világ orcáinak anyajegye", a „szépség nyakéke", és ahogyan még másképpen hívják. Az első nap estéjén nagyon levert voltam és csalódott, mert nem találtam meg azt, amit vártam. Ma azonban, ha arra gondolok, amit eddig láttam, áb11 Ez a levél hiányzik a gyűjteményből.