Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)
ELŐADÁSOK — KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Duka Zólyomi Norbert: Az orvosdoktori értekezések jelentősége Albrecht Haller Disputationes c. gyűjteménye alapján
talatban kipróbált és a tudós orvostantól meg nem magyarázható szereket a hivatalos orvostudományba bevezetni. Haliért bizonyára az is indította a disszertáció felvételére, hogy a szerző maga gyűjtötte össze az adatokat és így, mint egyedülálló kivétel még azt a feltételt is teljesítette, hogy „hosszú időn át kipróbált szerekkel való gyógyításokról" számolt be. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy Gyöngyössi évtizedeket töltött el Leydenben mások rendes néhány évi egyetemi tanulmányaival szemben. Haller a lényeget ugyan nem ebben látta, hanem az értekezéstől érintett kémiai szerek fontosságában, mert a disszertáció közlése után azt a megjegyzést fűzi, hogy „a rossz helyre került művet jobb a 235. szám (observatio) után elolvasni", ott pedig Wepfer B. „De medicamentis chalybeatis" (Az aranytartalmú gyógyszerekről) c. értekezése van. Oeder J. G. „De derivatione et revulsione per venae sectionem, Gottingae 1749" c. disszertációja végzős orvosjelölt műve és ugyanakkor Segner János András nevén is szerepel, de ez akkor már hallei egyetemi tanár volt. Tehát ezt a munkát a nem eredeti, lényegében a tanártól származó műnek kell tekinteni, illetve a formális szerzője nem magyarországi. Egyébként a téma is jellegzetesen Segneri: az érvágás fizikai kérdései (véráramlások). A lőcsei Maiéter (Mileter) János 9 (1(591—1755) leydeni, 1717-ben írt doktori értekezése különleges tárgyának és a szerző alapos irodalmi felkészültségének köszönhette a 7. kötet 2. részébe való felvételét (100. sz. alatt) „De morbo Tsömör Hungáriáé endemio". Maleter új tárgyat és új nézeteket vitt be az irodalomba. A magyarországi orvostudományi irodalom szempontjából két okból is különleges érdeklődésre tarthat számot az értekezés: 1. Az irodalomban sokat szereplő „csömör" kérdéséhez tartalmaz gazdag korabeli adatokat. A „csömör" évszázadokon át mint külön nozológiai egység és még ezen felül mint „magyarországi" endémikus betegség szerepel. Még Maleter is, aki ugyan már észrevette, hogy inkább csak „téves diétából" („errata diéta") keletkezett gyomorrontásnak tekinthető és csak az emésztést elősegítő szereket ajánlja ellene, szinte büszkén állapítja meg, hogy „idegenek" („peregrini in Hungária") „nunquam", „sohasem" kapják meg. A csömör endémikus legendájának a felvilágosodott magyarországi orvosok vetettek véget, Fuker Fr. J., majd Huszty Z. T., akik megállapították, hogy a csömör nem betegség, hanem csak bizonyos gyomorrontási tünetek összessége. Maleter még a korabeli hitben élt, de egyrészt már enyhítette a „csömör" fogalmának túlméretezését, pl. elutasítja Coberus véleményét, hogy a csömört és a Morbus Hungaricust nehezen lehet egymástól megkülönböztetni, 10 másrészt érdekes népi gyógymódokról és gyógyszerekről számol be (bedörzsölés, ételtől való megtartóztatás, mozgás) a u Schultheisz E.— Tardy L. i. m. 22—24. 10 A Morbus Hungaricus-szal Haller gyűjteményében több munka foglalkozik, valamennyi az akkor téves nozológiai felfogásban: A. Ph. Kopf (et H. Maius), De febre Castrensi, Rintheiii, 1(591.; J. G. Schuller, De Morbo Hungarico Hagymáz ejusque cura praecipue per specificum, Halae, 172(5. (A szerző azt állítja, hogy ezt a betegséget, ha nem lép fel súlyosan, „csömörnek" hívják); a prágai J. A. J. Scrinci, ill. tanítványa, G. Bache, De Febri maligne Castrensi Gallorum, Pragae, 1743. c. munkájukban már nem ragaszkodnak a tábori láz magyarországi endémikus jellegéhez.
