Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)

TANULMÁNYOK - Cseh Imre: A bajai városi kórház történetének vázlata

hétnek. De a mennyiségi változás is szembeszökő, amit legjobban érzékeltet, hogy az 1945-ben 300—350-re lezuhant ágylétszámunk a hetvenes évek elejére csaknem 900-ra emelkedett, mégpedig nem a kórtermek zsúfoltságának fokozása, vagy a szociális helyiségbe, elkerített folyosórészletekbe történő betegágy-elhelyezés révén. Ma már betegosztályainkon (az elmeosztály kivételével) a kórtermekben az ágyak viszonylag lazán, az előírt négyzetméternyi területen helyezkednek el. A fejlődés természetesen az állam, a megyei és a városi tanács jóvoltából következett be, de tükrözi a kórház dolgozóinak erőfeszítését is. Közülük különösen a kórház élén álló mindenkori igazgató szerepét méltányos kiemelni, mert a fejlesztéseket általában nem felülről kezdeményezik, hanem az igazgatónak kell meggyőznie az illetékeseket a fejlesztés szükséges voltáról, neki kell kiharcolnia a fejlesztéshez szükséges pénzösszegeket. Ez a mi kórházunk vonatkozásában azért volt nehéz, mert Baja 1950-ben megszűnt megyeszékhely lenni, egészségügyi politikánk pedig elsősorban a megyei székhelyeken levő kórházak fejlesztését irányozza elő. Ezenkívül a megyénk területén levő többi kórházi ágyszám és tagozottság tekintetében elmarad mögöttünk. Érthető tehát, hogy az anyagi erőforrások zömét ezek fejlesztésére fordították. Ezzel magyarázható, hogy letagadhatatlan növekedésünk ellenére, a fejlődés dinamikájában a többi kórházhoz viszonyítva lemaradtunk. Az igazgatókon kívül említést kell tennünk a főorvosokról is, mert egy-egy kórház jó hírét, közkedveltségét elsősorban az ő felkészültségük, emberi tulajdonságaik alakítják ki, s ennélfogva nekik köszönhető, hogy kórházunknak a két világháború között megszerzett jó hírneve — sokkal többrétű feladatok végzése közben is — csorbítatlannak látszik. Kórházunknak az első világháborút követő időszakától napjainkig számos olyan építkezésről adtunk számot, melyek összességükben nagy horderejűek és amelyek a kórház befogadóképességét megsokszorozták. Tárgyilagosan meg kell azonban állapítanunk, hogy az újabb épületek sem méreteikben, sem átgondoltságukban nem vetekedhetnek az 1903-ban készült épületekkel. A később épült pavilonok kényszerű megalkuvások szüleményei. Mindig azt építettek, amire éppent sikerült pénz előteremteni, és olyan minőségűt, amilyenre a rendelkezésre álló összegből futotta. Ezen újabb épületeknek stílusa sem alkalmazkodik a kórház 1903-ban kiépített magjához, hanem létesítésük korának jegyeit tükrözi. Sajnálatos módon elhelyezésüket is a pillanatnyi szükségszerűség szabta meg. Mindezek miatt kórházunkat az idegen szemlélő ötletszerűen elhelyezkedő, nagyságban, külalakban és minőségben elütő pavilonok halmazának láthatja, mely nélkülözi a tudatos kórháztelepítési koncepciót, ami pedig megvalósulhatott volna az 1903-ban épített pavilonokhoz való igazodás révén. A befejezés előtt el kívánom mondani, hogy a kórházunk életének 1903-tól a felszabadulásig terjedő szakaszára vonatkozó adatokat a levéltárakban a Kórházi Bizottság jegyzőkönyveiből írtam ki. E bizottság szükség szerinti gyakorisággal, általában havonként ülésezett, s üléseiről mindig jegyzőkönyv készült. A jegyzőkönyvek a kórház életére vonatkozó adatok kincses tárházát képezik. Mivel ez az intézmény a felszabadulással egyidejűleg megszűnt, a felszabadulást követő eseményeket kénytelen voltam saját kortársi emlékeimből felidézni, a fogyatékos emlékezetemben tárolt ismeretanyagot pedig élő szemtanúkkal folytatott beszél-