Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 73-74. (Budapest, 1975)
TANULMÁNYOK - Kovalovszky Miklós: Tehetség és betegség — Ady patográfiájához
badabb, kedélyes szellemű zilahi kollégiumban, s a nagydiák Ady a bortermelő városka vidám diákéletében már vezérkedő szerepet visz. 50 Társaságkedvelő, éjszakázó, bohém hajlama itt erősödött virtusos szokássá, s ezt a debreceni jogászújságíró évek és a temesvári—zilahi közjáték még jobban kifejlesztették. 51 A színes, mozgalmas váradi éjszakai élet pedig, amely Debrecenhez képest szinte „nagyvárosi" volt, a költői válságban küszködő, érzékeny idegzetű és szertelenségekre hajló, hajszás életű fiatal újságírót végleg a mámorkeresés rabjává tette, aki „ittasan kóborolt, kárhozottan, a váradi éjben" {Hiába hideg a Hold). Abban azonban, hogy Debrecennek vagy Váradnak volt-e igazi szerepe Ady bor-szerelmének szenvedéllyé mélyülésében, eltérően nyilatkoznak a kortársak. Ady Lajos szerint az első jogászév diákos mulatozásai után debreceni újságíró korában nem olyan fontos tartozéka bátyja életmódjának a bor, mint később megint lesz. Ezzel mintha a váradi korszakra célozna, de arról eléggé felemás képet ad. Egyaránt beszél vidám, de szolid és stílusos éjszakákról és duhaj korhelykedésekről. Pásztor Bertalan, aki Adyt Debrecenből a váradi Szabadsághoz vitte, azt mondja emlékezésében, hogy vigasztalan, züllésre csábító környezetből ragadta ki a fiatal újságírót, aki már megadta magát sorsának. Annál boldogabb volt, hogy végre kiszabadulhat a pusztulásba rántó tengődésből és kulturáltabb viszonyok közé kerülhet. 52 Az új életet kezdő szándék első lelkesültsége bizonyára igaz és őszinte volt, de Váradon még csábítóbban csillogott az éjszakai élet, s különös vonzással egykettőre Ady köré gyűltek ott is a mámort kereső társak. Szűts Dezső, aki nem volt italos ember, de éjszakázó cimbora, talán némi túlzással is szól emlékezésében Ady megrögzött borozásairól. Ez éveknek egy másik tanúja, Korda Sándor meglepő s ellentétes túlzással azt állítja, hogy a Debrecenből érkező Ady még idegenkedett a bortól, s legföljebb virtuskodásból, a társaság kedvéért ivott . 5:i Hogy később az alkohol rabja lett, az szerinte Várad szomorú és kétes dicsősége, mégpedig — újabb érdekes, de nyilván egyoldalú adat — Rienzi Mariska révén; ő azonban, bár sampion ivó volt, Ady hajlamát rövid és vad szenvedélyű viszonyuk alatt legfeljebb erősíthette. Adynak a borhoz való vonzódásáról, mulatozó kedvéről már zilahi diákkorának emlékei és saját korai írásai tanúskodnak. Mámor-szomja azonban kétségkívül Váradon kap „elvi alapot": ,,Az ivás volt számára a köd, amelybe bebújt a mindennapi élet lármája elől, fal, amelyet az alkohol segítségével emelt a világ és maga közé, védelem a közönségességgel szemben" — írja emlékezésében Szűts. Az ital felajzó öröméhez és színes, feledtető ködébe azért menekül, mert nemcsak egyéni, hanem magyar sorskényszernek is érzi azt, amit A magyar Pimodán-ban — talán némi ironikus önigazolással — így 50 Ady Lajos i. m. 28—44; Bóka i. m. 50—1; Kovalovszky i. m. I, 3G2—598, különösen 421—2, 507—8; vö. az Árnyak, A kis Dudus, IIa nemet mond c. novellákkal. 51 Ady Lajos i. m. 45—79; Bóka i. m. 57—8, 70—7, 88—90; Kovalovszky i. m. II. 34—247. r>2 Ady Lajos i. m. 77, 8U—7; Hegedűs: Ady Endre Nagyváradon 35; Kovalovszky i. m. II. 247—8. 53 Tavasz 1919. dec. (J.; 22—31; Kovalovszky i. m. II. 472—4; Napló (Nagyvárad) 1937. márc. lü.; Kovalovszky i. m. II. 392.
