Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 71-72. (Budapest, 1974)

TANULMÁNYOK - Zalai Károly: A gyógyszerrel kapcsolatos tevékenységek és intézmények történeti fejlődése

nánd által 1552-ben kiadott „Ordo politiae" rendelkezik a gyógyszertárak felügyeletével kapcsolatban. Az 1644-ben életbe léptetett „Lex sanitaria Ferdinanda", amely a gyógyszerek készítésével, kiadásával, utánpótlásával kapcsolatban, továbbá a gyógyszertárak ellenőrzésével kapcsolatban hoz rendelkezéseket. A törvény véglegesen eltiltja a két hivatás (orvosi-gyógyszerészi) együttes gyakorlását. Az 1770-ben Mária Terézia által kiadott „Generale Normativum in Re Sanitatis", amely az orvosok, sebészek, gyógyszerészek és szülészek működésének előírásait alapjaiban határozta meg. A törvény gyógyszerészi vonatkozásban legfontosabb tétele: a gyógyszerészek hivatásának gyakorlásához kötelezően előírta hazai egyetemen vizsga letételelét és bizonyítvány, oklevél megszerzését. Szabályozta továbbá a gyógyszerek raktározásának, elkészítésének, a mérgek kezelésének irányelveit. Intézkedik az orvosi kézigyógyszertárakról és megadja a gyógyszerészi eskü szövegét. Az 1876. évi XIV. törvénycikk a közegészségügy rendezéséről — amely közegészségügyi alaptörvényünk — elsőnek határozza meg a gyógyszerészet fogalmát és helyét. A törvény megállapítja, hogy a gyógyszerészet a közegészségüggyel szoros kapcsolatban áll, a gyógyszertárak, közegészségügyi intézmények nem sorolhatók az iparüzletek közé. A „gyógyszerészeti ügy fontosságára és a gyógyszertárvezetés egy formaságának biztosítása érdekében" elrendeli, hogy a gyógyszerészet „az állam felügyelete alá helyeztessék". Szabályozta a többi között az új gyógyszertárak létesítésének a kérdéseit, felállításukat miniszteri engedélyhez kötötte és megszüntette újabb reáljogú gyógyszertárak adományozásának a lehetőségét. A nyílt forgalmú gyógyszertárak mellett intézkedett a fiók- és házigyógyszertárak, valamint az orvosi kezelésben engedélyezhető, ún. kézigyógyszertárak létesítésének ügyében is. Lényegében ez a közegészségügyi törvény és az ezen alapuló kiegészítő rendelkezések szabták meg hazánk gyógyszerkészletének és gyógyszerellátásának további alakulását és fejlődését egészen a második világháború befejezését követő évekig. Az 1876. évi XIV. törvénycikk alapján Magyarország gyógyszerészete továbbra is magánkezdeményezésen alapuló állami koncessziós rendszerben fejlődött. Az állami egészségügyi igazgatás a mindékor hivatalos állami Gyógyszerkönyv kötelező előírásain túlmenően, különböző irányú rendelkezésekkel — a közegészségügyi érdekeknek megfelelően — szabályozta és egységessé tette a gyógyszertárak működését. A gyógyszerellátás színvonalának folyamatos emelését célzó törekvések gyakorlati végrehajtása azonban nagymértékben az egyes gyógyszertár-tulajdonosok egyéni anyagi áldozatvállalásától és hivatástudatától függött. A gyógyszertárak számának a szaporodásával egyre inkább előtérbe kerültek a gazdasági, anyagi érdekeltségek vonatkozásai. Ez különösen a városi gyógyszertárak gazdasági versenyében nyilvánult meg. Az 1948. évi XXX. törvény hatályon kívül helyezi az 1876. évi XIV. törvénycikk gyógyszerészi vonatkozású paragrafusait, és a fejlődésnek megfelelően újból szabályozza a gyógyszertárak és a gyógyszerellátás legfontosabb feladatait. Meghagyta azonban a gyógyszertár egészségügyi intézmény jellegét. Az 1950. évi 25. törvényerejű rendelet a gyógyszertárak állami tulajdonba vételéről rendelkezik, s ezzel a gyógyszerellátás szervezését új alapokra helyezi.