Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

FOLYÓIRATOKBÓL - Bulletin de l'Académie Nationale de Médecine, 1971 (Némethy Ferenc)

Orvosi stílustörténeti elemzésnek lehetne nevezni P. H. Niebyl tanulmányát, amely Jean Baptiste Van Helmont (1577—1G44) tüskehasonlatának előzményeit és utóéletét nyomozza. (The Helmontian Thorn, p. 570—594.; Helmont meglátása szerint minden betegség két „pilléren" nyugszik. Az egyik a külső kiváltó ok, amelyet az ujjúnkba fúródó tüskével jelképez. A másik a belső hatóok, amelyet a beteg vitalitását megszemélyesítő Archeusnak nevez. Az Archeus azáltal, hogy „felbőszültén" gyulladással válaszol a tüske támadására, kirobbantja a betegséget. Helmont therápiajának célja, hogy eltávolítsa ezeket a „pilléreket", s ezáltal a betegség épületét romba döntse. A „spina Helmontii" metafora elővételezői között már Hippokratész és Galenus is szerepel, az újkorban pedig — különböző módosításokkal — többek között Sydenham, Virchow és Mecsnikov is alkalmazta. A Könyvszemle rovat Alan F. Guttmacher tollából elismerő kritikát közöl Gortvay és Zoltán Semmelweismonográfiájáról. (p. 604.) Némethy Ferenc BULLETIN DE L'ACADEMIE NATIONALE DE MÉDECINE — 1971 Tome 155—135. évf. A nemzetközi orvosi szakvélemény őszinte tisztelettel adózik a 19. századbeli elmegyógyászat két nagyja, a francia P. P. Pinel (1755—1826) és J. E. D. Esquirol (1772—1840) emlékének. Ugyanakkor Michael Foucault vezetésével egy ellenkező „antipszichiátriai" irányzat is hallatja hangját, éles kritikával illeti Pinel és Esquirol életművét, sőt legszélsőségesebb képviselői tagadják az elmebetegségek létét is. Forradalmi szociológiai szemléletük értelmében az állítólagos elmebetegek elkülönítése helyett a társadalomba való visszavezetésüket tartják kívánatosnak, pszichiátriai kezelés helyett pedig a társadalmi struktúra megváltoztatását. M. Baruk előadása (L'oeuvre de Pinel et d'Esquirol devant ,,V antipsychiatrie", p. 205—215.) a Pinel-féle klasszikus pszichiátria szerves továbbfejlesztőit (Parchappe, Raynier, Lauzier) veszi védelmébe az antipszichiátria híveivel szemben. A XVIII. Lajos 1820. dec. 27-én kiadott rendeletével létrehozott Királyi Orvosi Akadémia (Académie Royale de Médecine) 1821. jan. 27-én tartott első ülésének jegyzőkönyvét ismerteti és a megalakulás előzményeit tisztázza a Huard orvostörténész-házaspár (La première séance de V

Académie Royale de Médecine, p. 414—423.). Az Akadémia három szekcióból állt: orvosiból (idetartoztak az állatorvosok is), sebésziből és gyógyszerésziből. A Királyi Akadémia címre három, már működő orvosi társulat pályázott : a Cercle Medical (Orvosi Kör, alapította Guillotin 1803-ban), a Société de Médecine de Paris (Párizsi Orvostársaság 1796ban alakult a forradalom előtti Királyi Orvostársaság és Királyi Sebészeti Akadémia még élő tagjaiból) és a Société de la Faculté de Médecine de Paris (a Párizsi Orvosi Fakultás Társasága). Az 1821-ben megalakult új Királyi Akadémia (a mai Académie Nationale de Médecine őse) végül is kompromisszum eredménye volt. Az 1347—1356. években dúló nagy európai pestisjárványról és társadalmi következményeiről közöl érdekes beszámolót P. Ganiere (La Peste Noire et ses consequences sociologiques, p.