Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 69-70. (Budapest, 1973)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Korunk évkönyve 1973(Vida Mária)

riség legközösebb javai közé sorolja. (Arc mellett tenyér. — 195—201. p.) Székely Zoltán Zabola és Tamásfalva között feltárt temetőben talált tárgyi emlékek segítségével igazolja, hogy Délkelet-Erdélyben még a székelyek előtt, már a XI. század elején a határvédelmet ellátó magyarság telepedett le (Korai középkori temetők Délkelet-Erdélyben. — 219—228. p.). A nyelvészeti kérdésekkel foglalkozó tanulmányok alkotják a kötet legkerekebb egységét. Mikó Imre részletesen elemzi „A nemzetiségi egyenjogúság tárgyában" hozott 1868.: XLIV. te. -et a nyelvek hivatalos használatára vonatkozóan Erdély területén, melyet a nemzetiségek sérelmesnek tartottak, mert nem ismerte el a nemzetiségeket közületeknek, csupán a nemzetiségek egyedei számára írt elő jogokat. (Nyelvhasználat és jogtörténet 1868—1944. — 127—134. p.) Ugyanakkor ezzel szembenállítja a két világháború közötti romániai alkotmányt: az 1923. március 29-i szabadelvű és az 1938. február 27-i „rendi" alkotmányt, amely a nemzetiségek kiemelése nélkül csak a románokat említi és kisebbségi törvény nem születik. Tekintettel arra, hogy meghatározott történelmi korszak keretében tárgyalja a szerző az említett kérdést, nem látszik indokoltnak a II. világháború utáni időszak értékelése. Faragó Vilmos az erdélyi magyar folklór fontosságát hangsúlyozza, amelynek a nemzetiségi kultúrában jelentős helye van és egyben megindokolja, hogy milyen okból választotta kutatása tárgyául a magyar folklórt ért román hatásokat és nem fordítva. (Nemzetiség és folklór. — 135—146. p.) Saját folklórba ágyazott átvételek könnyebben észrevehetők, mint az idegen nyelvben lévők, s ezután javasolja a román folklórkutatással való együttműködést. Felhívja a figyelmet a folklórkutatás problémájára, hiszen a jelenlegi romániai felsőoktatásban nincs folklór szak és nincs mód arra, hogy az alapokat a folkloristák intézményesített keretek között elsajátíthassák. Balogh Edgár a készülő „Romániai Magyar Irodalmi Lexikon" 1968 óta tartó gyűjtéséről ad számot. (Számadás az írásbeliségről. — 147—158. p.) A kötet felöleli a szépirodalom mellett a közirodalom (Publicisztika, újságírás, sajtótörténet, bibliográfia, népművelés stb.) és a tudományos, valamint a művészeti irodalom címszavait is. A B betűs címszóból végül bemutat egy szemléltető válogatást. Szabó T. Attila az 1966-ban induló szótörténeti szótár 1. kötetének elkészülése alkalmából, mint szerkesztő előszót ír a műhöz (Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár előszava és Tájékoztatója. — 159—171. p.). A szótár időbeli határait a szerkesztő a XV. század közepe és a XIX. század vége között határozta meg. Az erdélyi magyar nyelvjáráskutatás történeti áttekintését adja Márton Gyula, majd a kolozsvári egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében folyó 1967 óta tartó gyűjtésről (Zágon, Háromszék, Csík, Gergyó) és egy erdélyi magyar tájszótár szerkesztésének tervéről számol be. (A romániai magyar nyelvjáráskutatás múltja és mai állása. — 173—193. p.) A cikk végén az 1957 óta a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben megjelent fontosabb tanulmányokat sorolja fel. Szorosan a folklórkutatáshoz kapcsolódik a magyar népdalgyűjtés, amelynek eredményeiről Jagamas János ír. (Népzenénk kutatásának története. — 203—218. p.) A zenefolklór-kutatás történeti visszapillantása után ismerteti a megjelenés előtt álló „350 romániai magyar népdal" című kötet jelentőségét. A természettudományi érdeklődésű cikkek elsősorban nem történeti értékűek,